Pápai ereklye Csíksomlyón

Boldog II. János Pál ereklyéje érkezik Mátraverebély-Szentkútról a csíksomlyói kegytemplomba, a pápai kisbazilika nagyböjti triduumára, azaz szent három napjára.

Rédai Botond

2014. március 09., 13:262014. március 09., 13:26

2014. március 10., 14:572014. március 10., 14:57

„Mikor felkértük Kálmán Peregrin atyát, mátraveregély-szentkúti kegyhelyigazgatót, hogy tartsa meg a testvérek számára az éves ötnapos lelkigyakorlatot, és ugyanakkor a hívek számára a nagyböjti triduumot, akkor jutott eszembe, hogy a mátraverebély-szenkúti testvéreknek van Boldog II. János Pál vérereklyéjük, amit Csíksomlyóra is elhozhatnak” – fogalmazott a Székelyhon.ro-nak Urbán Erik ferences testvér. A csíksomlyói kegytemplom igazgatója kifejtette, mivel az Isteni Irgalmasság vasárnapján (húsvét második vasárnapja) a mindenki által ismert nagy pápát, II. János Pált a szentek sorába iktatják, a háromnapos triduum kiváló alaklom, hogy lelkileg készüljünk az egykori szentatya szentté avatására.

A szentté avatásra is készülhetünk

„Nagy dolog egyházunk életében, hogy Ferenc pápa két elődjét egyszerre szentté avatja. Nem csak égi pártfogóink lesznek többen, hanem ennek a kettős szentté avatásnak üzenet értéke van számomra, egyházunk megújulását szimbolizálja” – nyomatékosított az egyházi méltóság, így folytatva: „E három szent nap alatt készüljünk a szentté avatásra, kérjük a nagy pápa közbenjárását családjainkért, gyermekeket váró családokért, olyan családokért ahol igent akarnak mondani az életre, de a gyermekáldás nehézségekbe ütközik. Jó hallani távoliaktól, akik a kegytemplomban készült videó felvételeket nézik, hogy milyen sok kisgyermekes család vesz részt a szentmiséken. Van, akikért a szent pápa közbenjárását kérjük.”

Az egykori titkár adománya

A szentkúti kegyhelynek egyébként Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek, Boldog II. János Pál személyi titkára adományozta az ereklyét. A ferences kegyhelynek az érsek olyan szövetdarabot küldött, amely II. János Pál vérével van átitatva.

Mint azt a csíksomlyói kegytemplom igazgatójától megtudtuk, a három napos lelkigyakorlatos estét Kálmán Peregrin mátraveregély-szentkúti kegyhelyigazgató vezeti. A szentmisék után nyilvános tiszteletre ki lesz helyezve Boldog II. János Pál ereklyéje, amely előtt imaórát végeznek. A világegyházban Boldog II. János Pált elsősorban a családok védőszentjeként tisztelik. A csíksomlyói kegytemplom és pápai kisbazilika nagyböjti triduuma 2014. március 11-én, 12-én és 13-án lesz. A szentmisék este 6 órától kezdődnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés