A vízszintes elosztású fűtésrendszer kiépítésén dolgoznak egy Kalász lakótelepi tömbházban Csíkszeredában, azonban az egyik lakó attól tart, emellett külön vezetik majd be a hidegvizes csövet is, amelyre majd saját költségükön kell rácsatlakozzanak.
2016. december 15., 12:012016. december 15., 12:01
2016. december 19., 12:132016. december 19., 12:13
A Hunyadi János utca 33-as tömbház B lépcsőházának egyik lakója kereste meg szerkesztőségünket azzal a panasszal, hogy őket nem világosította fel senki a tömbházban zajló munkálatokról, a vízszintes elosztású fűtésrendszer kiépítéséről. „Körülbelül egy hete kezdtek el dolgozni a munkások, de minket nem kérdezett senki, hogy szeretnénk-e ezt, mindezt úgy, hogy a húsz lakrészből, mindössze hárman vannak a távhőrendszeren” – osztotta meg panaszát a lakó. Hozzátette, legfőképpen attól tartanak, hogy az ivóvizet is felvezetik a negyedik emeletig a fűtéscsövek mellett, és a régi rendszert levágják. Akkor pedig rá lesznek kényszerítve, hogy az ajtótól bevezessék a lakásba a hideg vizet is, ami pluszköltséggel jár, ráadásul ismét fúrni kell a lakásban, és ezt nem szeretnék. Ha csak a fűtésrendszer bevezetéséről lenne szó, akkor az nem zavarna” – mondta. A tömbház lakója leginkább azt szeretné, ha valamelyik illetékes szerv megmagyarázná a lakóknak, hogy milyen munkálat folyik, és hogy lesz-e ivóvízvezeték bevezetve a lépcsőházba, vagy sem. Azt is szeretné tudni, amennyiben a lakók nem szeretnék ezt az új rendszert, jogukban áll-e elutasítani.
Két különböző beruházásról lenne szó – mondta Páll Árpád, a csíkszeredai polgármesteri hivatal műszaki tanácsadója –, egyrészt a vízszintes elosztású fűtésrendszer kiépítéséről, másrészt a hideg víz bevezetéséről. Azonban kiemelte, a fenti lépcsőház esetében egyelőre csak beszélgettek egy lehetséges megoldásról a hideg víz bevezetéséről, de konkrétan még nem történik semmi. Utalt egy jogszabályra, amely előírja a szolgáltatóknak, hogy biztosítsanak lehetőséget az egyéni szerződések megkötésére.
„Ennek egyik alapfeltétele, hogy vízszintes elosztású rendszert kell mindenhová kiépíteni azért, hogyha egy lépcsőházban például két lakrészben nem fizetnek, akkor ne kelljen az egész lépcsőházban elzárni a szolgáltatást” – indokolta az egyéni szerződések előnyeit. Hozzáfűzte, hogy országos szinten már több városban megoldották ezt, Szatmárnémetiben például már 70 ezer vízfogyasztásmérő órát szereltek fel. Ezzel párhuzamosan még egyszer kiemelte, hogy a Hunyadi János utcai tömbházban zajló beruházással erre még nem fog sor kerülni.
„Valamikor eljön az ideje, hogy rá kell majd csatlakozni, de egyelőre még nem kötelező” – emelte ki. Szerinte még egy ilyen lehetőségük nem lesz a lakóknak, hogy ingyen az ajtóig vezetik a csöveket. A vízszintes elosztású fűtésrendszert egyébként a Kalász lakótelep 7 tömbházában szerelik fel. A munkálatok a becslések szerint több mint 2 millió lejbe kerülnek, amelynek 70 százalékát az állam, 30 százalékát a város fedezi.
Bogáti Csabát, a regionális víz- és csatornaszolgáltató Harvíz Rt. vezérigazgatóját is megkerestük a témában, aki elmondta, egyelőre még csak egyeztetéseket folytatnak az egyéni szerződések megkötéséhez szükséges technikai feltételek biztosításának lehetséges módozatairól. „Technikailag akkor lenne indokolt, amikor már a belső csövek kezdenek tönkremenni” – vélte a vezérigazgató. Továbbá az egyéni fogyasztásmérés pozitív oldaláról beszélt, mint mondta, vannak, akik szeretnék, ha bevezetnék ezt, mert akkor nincs vita, hogy ki mennyit fogyaszt. Hasonlóan, mint a villanyáram- és gázszolgáltatáshoz, a vízszolgáltatás sem lenne közös. Ugyan vannak költségelosztó vízórák a lakásokban, de azok értékei folyamatosan eltérnek a tömbház előtti nagy vízóra által mért fogyasztástól.
Megtudtuk, hogy hozzávetőleges számítást végeztek arra vonatkozóan, hogy egyébként mennyibe kerülne egy lépcsőháznak a vízszintes elosztású rendszer bevezetése, külön vízfogyasztásmérő órákkal. Becsléseik alapján egy toronyház esetében 22 ezer lejbe, egy négyemeletes tömbház esetében 8 ezer lejbe kerülne a munkálat, amelyhez még hozzáadódna a lakásban szükséges beavatkozás költsége.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!