Pályázati pénzből építkeznek Karcfalván

Nyertes pályázatai révén a karcfalvi önkormányzat menedékházat építtet Madicsa-fürdőn, múzeummá alakíttatja régi óvodai épületét, és a községi központi park területrendezését is megvalósítja. Még idén elvégeznék mindhárom beruházást.

Szabó Kamilla-Mária

2014. július 07., 19:062014. július 07., 19:06

A következő hetekben fognak hozzá a csíkkarcfalvi központi park területrendezéséhez. A több mint 70 ezer eurós beruházás értékének felét pályázat útján szerezték be, másik felét saját költségvetéséből fizeti a község polgármesteri hivatala – számolt be Gábor Tibor. Csíkkarcfalva polgármestere kifejtette, térkövezik a park járófelületeit, rendbe hozzák a zöldövezeteket, az eddigi esővíz-elvezető sáncokat pedig felszámolják, föld alatti elvezetőkkel helyettesítik. Emellett a villanyvezetékeket is föld alá helyeznék, legalább a templomtól az orvosi rendelőig, hogy a templom látképét ne rontsa el az oszlopokon lévő sok vezeték.

Óvodából múzeum

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a jenőfalvi régi óvoda épületének felújítására is. „A régi óvoda az 1800 évek végén épült, Felcsík legrégebbi középülete. Háromtornáncos épület, amelyet szeretnénk múzeummá átalakítani” – avatott be a községvezető. Hozzátette, a fent említett munkálathoz hasonlóan ezt is a Csík LEADER Egyesülethez leadott pályázatuk révén valósítanák meg. A beruházás értéke valamivel több mint 52 ezer euró.

Menedékház Madicsa-fürdőn

Szintén még idén hozzáfognának – a tavaly rendbe hozott madicsai borvízforrások mellett – egy turisztikai menedékház építéséhez az egykori ivó helyén. Már elindították a közbeszerzési eljárást a 73 ezer euró értékű beruházásra – tudtuk meg a községvezetőtől. Mint kiderült, egy teljesen új, 223 négyzetméteres épületet létesítenének, melynek tetőterében egy kisebb, valamint két nagyobb szobát alakítanak ki oly módon, hogy legalább huszonöt személyt el tudjanak szállásolni. A földszinten pedig egy előadóterem kap majd helyet. Az elképzelések szerint az épületben látnák vendégül többek között a testvértelepülések küldötteit, ugyanakkor iskolásokat, táborozókat is tudnának fogadni. A kivitelezéshez szükséges összeg egyik felét a LEADER-programon keresztül nyert pályázatból, másik felét az önkormányzat saját költségvetéséből állja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók

A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók
2025. május 02., péntek

Mulatsággal ünneplik a táncház világnapját Csíkszeredában

Évadzáró táncházat szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány több másik egyesülettel a táncház világnapján, május 9-én Csíkszeredában.

Mulatsággal ünneplik a táncház világnapját Csíkszeredában
2025. április 29., kedd

Mert táncolni öröm, a tánc közösséget formál

Hatodik alkalommal szervezték meg a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozatot, a színház előtti téren tartott záróeseményt fotókon mutatjuk.

Mert táncolni öröm, a tánc közösséget formál
2025. április 29., kedd

Hétvégén is nyitva lesz a lakosságnyilvántartó iroda Csíkszeredában

A május 4-i és 18-i államelnök-választás miatt a csíkszeredai lakosságnyilvántartó közszolgálat és a városházi pénztár a választási hétvégéken is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem rendelkező, szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.

Hétvégén is nyitva lesz a lakosságnyilvántartó iroda Csíkszeredában
2025. április 29., kedd

Engedélyeztetések után épülhet a csíkcsicsói sportcsarnok

A nyár folyamán kezdődhet el a csíkcsicsói sportcsarnok építése. Az előkészületek egyelőre a kiviteli terv véglegesítésénél tartanak, ezután következhet az építkezési engedély és a szükséges szakhatósági jóváhagyások beszerzése.

Engedélyeztetések után épülhet a csíkcsicsói sportcsarnok
2025. április 28., hétfő

Tizenegyedikes diák volt a szépvízi víztározóba zuhant lány

Országszerte beszámoltak arról a tragikus szépvízi esetről, amikor a medve elől menekülve egy fiatal Iași megyei lány elvesztette egyensúlyát, a magasból a szépvízi víztározóba zuhant és életét vesztette.

Tizenegyedikes diák volt a szépvízi víztározóba zuhant lány
2025. április 28., hétfő

Medve elől menekülve eshetett a víztározóba az életét vesztő lány

Medvétől ijedhetett meg az a 18 éves, Iași megyei lány, aki pénteken lelte halálát a szépvízi víztározóban – jelezte a Székelyhon érdeklődésére a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Medve elől menekülve eshetett a víztározóba az életét vesztő lány
2025. április 28., hétfő

Csíkszeredában is bemutatják a székely határőr verses naplóját

Benedek Pál, egykori székely határőr verses naplóját mutatják be Csíkszeredában kedden 18 órától a Lázár-ház eskütermében.

Csíkszeredában is bemutatják a székely határőr verses naplóját
2025. április 26., szombat

Megsütötték a rekordméretű kürtőskalácsot Csíkszentgyörgyön

Sikeres volt a csíkszentgyörgyiek Guinness-rekordkísérletének főpróbája, megsütötték szombaton az ország leghosszabb, 21 méteres kürtőskalácsát.

Megsütötték a rekordméretű kürtőskalácsot Csíkszentgyörgyön
2025. április 25., péntek

18 éves lány fulladt a szépvízi víztározóba

A Szépvízi víztározóba fulladt egy személy, erről érkezett a riasztás a hatóságokhoz pénteken délután. A tűzoltók kiérkezésekor a személyt már kiemelték a tóból, és a mentősök újraélesztési műveleteket végeztek rajta, ám az életét nem tudták megmenteni.

18 éves lány fulladt a szépvízi víztározóba