
Ismét részt vehet a Hargita megyei önkormányzat képviselő-testületének munkájában Pálffy Domokos képviselő, akit az ellene indult vizsgálat miatt tiltottak el ettől a tevékenységtől.
2013. augusztus 13., 13:492013. augusztus 13., 13:49
2013. augusztus 13., 18:192013. augusztus 13., 18:19
Pálffy Domokos megyei önkormányzati képviselőt (felvételünkön), akárcsak Borboly Csabát, május 13-án vette őrizetbe a korrupcióellenes ügyészség, majd szabadlábra helyezték, de lakhelyelhagyási tilalom volt érvényben számára, és képviselői tisztségét sem tölthette be. Pálffyt folytatólagosan elkövetett érdekellentéttel gyanúsítják, továbbá olyan, a tisztséggel összeférhetetlen kereskedelmi-pénzügyi műveletek végrehajtásával, amelyek révén anyagi haszna származott, valamint magánokirat-hamisításra való felbujtással és hamisításban való részvétellel. A lakhelyelhagyási tilalmat június 12-én már nem hosszabbították meg, de az országot továbbra sem hagyhatta el, és az önkormányzati képviselő-testület munkájában sem vehetett részt. Most már ezek a korlátozások sem érvényesek – erősítette meg kérdésünkre Pálffy, aki így a megyei önkormányzati képviselő-testület következő ülésén már jelen lesz.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!