
Fotó: Veres Nándor
A meghirdetett helyek több mint fele telt be a Hargita megyei szakiskolákban az első beiratkozási szakasz során. A pótvizsgák után újabb jelentkezőkre számítanak.
2016. július 12., 10:232016. július 12., 10:23
A meghirdetett szakiskolai helyek 65,34 százaléka telt be Hargita megyében az első beiratkozási szakaszban, azaz 877 helyre 573 diák jelentkezett eddig – tájékoztatott Kedves Mónika, szakoktatásért felelős tanfelügyelő. Csíkszéken ez az arány 60,9 százalékos, ugyanis 222-en iratkoztak a meghirdetett 364 helyre – közölte.
Hozzátette, egyelőre erre a megoszlásra számítottak a tanfelügyelőségen, ez a tavalyi beiratkozási adatokhoz képest egy százalékos javulást mutat. Az üres helyekre augusztusban és szeptemberben is lehet még iratkozni, addig valószínűleg betelik az osztályok többsége – fejtette ki Kedves Mónika.
A legkeresettebb szakok Csíkszéken a fodrász, autószerelő, víz-és gázszerelő, illetve pék-, sütőipari szakmunkás tagozatok voltak. Viszont az asztalos, kertész és villanyszerelő szakok népszerűtlennek bizonyultak – fejtette ki a szaktanfelügyelő.
A csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában asztalos, pék-, sütőipari szakmunkás, illetve kertész szakok indulnak ősztől. Itt első körben csak a pék-, sütőipari szakmunkás osztályban telt meg a meghirdetett 28 hely, a másik két szakra eddig elenyésző volt a jelentkezők száma. A Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában kőműves, ács–asztalos–parkettázó és víz-, gázszerelő osztályokba lehetett iratkozni. Ács szakon a 14 helyre eddig 7-en jelentkeztek, kőműves tagozaton betelt a 14 hely, a víz-és gázszerelő szakon pedig 28 helyre 23-an iratkoztak be. A Kájoni János Szakközépiskolában fodrász és szakács képzésre jelentkezhetnek a tanulók. Itt hamar betelt a meghirdetett 28 hely.
A Székely Károly Szakközépiskolában autószerelő, lakatos és karosszérialakatos, valamint villanyszerelő szakok indulnak. Itt az autószerelő szak bizonyult a legnépszerűbbnek, ugyanis jóval többen jelentkeztek a meghirdetett 28 helynél, viszont karosszérialakatos és festő/lakatos, valamint villanyszerelő szakon még akadnak betöltetlen helyek. A csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskolában hegyvidéki farmer, továbbá pincér- és élelmezési eladó szakágakat terveznek. Mint megtudtuk, eddig 12-en iratkoztak hegyvidéki farmer szakra és 8-an pincér és élelmezési eladó tagozatra. A csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskolában hegyvidéki gazda szakosztály indul szeptembertől, ide 11 tanuló iratkozott eddig.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!