A több hónapos bürokratikus folyamat után úgy tűnik, végkifejletéhez érkezik a büdösfürdői új mofetták bérbeadása. A csíkszentimrei önkormányzat harmadszor is meghirdette az erre vonatkozó versenytárgyalást, ezúttal viszont – a korábbi alkalmaktól eltérően – úgynevezett direkt tárgyalást folytathat az egyetlen érdeklődővel.
2014. június 17., 16:022014. június 17., 16:02
2014. június 17., 16:042014. június 17., 16:04
Fülöp Kinga alpolgármester tájékoztatása szerint a község önkormányzati képviselő-testülete elfogadta a határozatot az újabb kiírásra, ezt meg is hirdették, így hétfőtől számolva tíz napot kell várniuk arra, hogy elkezdhessék a közvetlen tárgyalást az egyetlen érdeklődővel. Ez azt jelenti – pontosított a községvezető –, hogy amennyiben a felek megegyezésre jutnak, június végéig meg is köthetik a bérbeadási szerződést. Mint megtudtuk, a marosvásárhelyi székhelyű, magyarországi üzletember tulajdonában levő Turul Kft. venné bérbe a büdösfürdői létesítményt.
Bürokratikus útvesztő
A csíkszentimrei önkormányzat áprilisban hirdette meg a bérbeadással kapcsolatos versenytárgyalást. Tudni kell viszont, hogy rendkívül hosszas folyamatról van szó. A törvények szerint ugyanis a közbeszerzési eljárást csak akkor lehet megtartani, ha legalább három olyan jelentkező van, aki megfelel a kiírásnak. Amennyiben ez nem történik meg, újból meghirdetik a közbeszerzést, ha másodjára sincs elég jelentkező, ismételni kell. Csak a harmadik alkalommal lehet egy jelentkezővel licitálni. Mivel az első két meghirdetésnél csak egy érdeklődő volt, sor került a harmadik licitre is.
Jelentős adókedvezmény a beruházónak
A Büdösfürdő csíkszentimrei részén felépített mofetta munkálatai eddig a Hargita megyei önkormányzat finanszírozásával zajlottak, mintegy két évvel ezelőtt fejeződtek be, a létesítmény átkerült a szentimreiek ügykezelésébe. A kezelőközpontként megálmodott fürdőépület külső része elkészült, belső tere viszont nincs megfelelően kialakítva. Hiányzik még a szellőztetőrendszer, a víz- és villanyhálózat, a szennyvíztisztító, valamint a medencék. A létesítményt bérbe vevő vállalkozónak mintegy kétszázezer eurót kellene még befektetnie, cserébe jelentős adókedvezményt kapna az önkormányzattól.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!