Összegyűlt a pénz Kocsis Krisztina műtétjére

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Kisebb és nagyobb összegekkel, helyiek, térségbeliek, távolban élők is segítettek, és rövid idő alatt összegyűlt a tusnádfürdői Kocsis Krisztina műtétjéhez szükséges összeg. Édesanyja szerint a kislány szeretné, hogy minél hamarabb megtörténjen a beavatkozás.

R. Kiss Edit

2014. szeptember 29., 17:552014. szeptember 29., 17:55

2014. szeptember 29., 18:052014. szeptember 29., 18:05

Szeptember elején írtunk arról, hogy segítségre van szüksége a tusnádfürdői Kocsis Krisztinának, aki kétoldali ajak- és szájpadhasadékkal született, továbbá szívbetegséggel is küzd. Az elmúlt években többszöri műtéten átesett kislányra most szájpadzáró beavatkozás vár, amit Magyarországon, Szegeden végeznek szívsebész jelenlétében. A szülők előzetes információi szerint 250 ezer forintba, mintegy 3500 lejbe fog kerülni a műtét.

Több mint négyezer lej

Cikkünk nyomán elindult az adakozás, és három hét alatt össze is gyűlt a szükséges összeg, illetve annál valamivel több is. Amint Kocsis Ottília, Krisztina édesanyja hétfőn elmondta, mintegy 3 ezer lejt, 30 ezer forintot és 30 eurót kaptak adományba. A Csíki Hírlap szerkesztőségébe az olvasók 190 lejt, továbbá 10 ezer forintot hoztak be. A Csíki Anyák Egyesülete is gyűjtést kezdeményezett a tusnádfürdői kislány javára, két eseményen lehetett adakozni erre a célra, és ezeken 413 lej gyűlt össze. Krisztina javára tehát eddig összesen több mint 4100 lejt adományoztak segítőkész emberek.

Tusnádfürdőről, de Kanadából is segítettek

Kocsis Ottília elmondta, egy kanadai adományozótól és egy helyi fiatalembertől kaptak nagyobb összeget, és sok helybéli segített nekik kisebb összegekkel. „Számunkra a kicsi és a nagy összeg is egyformán értékes, mert tudjuk, hogy sokan milyen helyzetben élnek, és mégis segítettek. Volt, aki a nyugdíjából, betegnyugdíjából adományozott” – sorolta az anyuka. Elmondta, egy magyarországi nő levélben jelezte, hogy amikor kint lesznek, akkor keresné meg őket adományával a kórházban. Kocsis Ottília köszönetét fejezte ki minden adományozónak a segítségért.

Van helye a támogatásnak

A műtéthez szükséges pénznél több gyűlt össze, amint azonban Kocsis Ottília rámutatott, lesz helye ennek az összegnek is. Krisztina vérhígító gyógyszerét, amit állandó jelleggel szednie kell, Magyarországról szerzik be, így, amikor kiutaznak a műtétre, abból is szeretnének hosszabb időre valót megvásárolni. A kiutazáshoz, a szülők számára a szállás biztosításához is pénzre lesz szükség ugyanakkor.

Tetszik Krisztinának az iskola

Krisztina közben elkezdte az iskolát, előkészítő osztályba ment szeptember 15-én, és amint az édesanyja elmondta, tetszik neki. „Azt mondta, várja, hogy minél hamarabb legyen túl a műtéten és jöhessünk haza” – osztotta meg Krisztina édesanyja. Kocsis Ottília közölte, jövő héten veszik fel a kapcsolatot a szegedi kórházzal a műtét érdekében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején

Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején
2025. szeptember 10., szerda

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park

Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park
2025. szeptember 10., szerda

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében

Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében
2025. szeptember 10., szerda

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában

Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

2025. szeptember 04., csütörtök

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése

Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése
2025. szeptember 04., csütörtök

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök

Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

2025. szeptember 01., hétfő

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon

Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon