
Fotó: Veres Nándor
Az idei Csíkszeredai Városnapokon többek között fellép a Kormorán, Keresztes Ildikó és a Republik, ugyanakkor ebben az évben is megszervezik a népszerű Pityókafesztivált. Elfogadta a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a 2016-os városnapok programját és költségvetését: az augusztus 4-7. közötti rendezvényre 340 ezer lejt költ a város.
2016. május 30., 17:012016. május 30., 17:01
Az önkormányzati focitorna, a városnapi hangverseny, az ünnepélyes zászlófelvonás, a pityókafesztivál, a Dob-ban ritmusfesztivál, a kutyakiállítás, a kézműves vásár, mind-mind több más rendezvénnyel együtt részei lesznek a Csíkszeredai Városnapoknak, ahogyan a csíkiak eddig megszokhatták.
Az önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén fogadta el a többnapos rendezvény programját, amely még nem végleges. A határozatba foglaltak szerint a Szabadság téren felállított nagy színpadon többek között zenélni fog a magyarországi Republik együttes, Keresztes Ildikó énekes és a Kormorán zenekar, továbbá fellép még a romániai Iris & Cristi Minculescu együttes, illetve a Blue Projekt zenekar és Baricz Gergő énekes.
A Majláth Gusztáv Károly téri kis színpadon a korábbi évekhez hasonlóan főként helyi zenekarok mutatkozhatnak be a nagyközönségnek. A városnapokat a tervek szerint tűzijáték zárja.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!