
A magyar kormány megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által lebonyolított Határtalanul című pályázat nagy népszeségnek örvend a pedagógusok és diákok körében. Ennek részeként az elmúlt napokban 31 nyíregyházi diák látogatott Székelyföldre.
2013. szeptember 15., 22:192013. szeptember 15., 22:19
2013. szeptember 16., 09:352013. szeptember 16., 09:35
A Határtalanul című pályázatot magyarországi iskolák számára írták ki, és ennek célja az anyaország határain kívül élő magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővítése, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulása, valamint a diákok közösségi szerepvállalásának elősegítése. A Határtalanul program egyik része az Együttműködés gimnáziumok között című pályázat, melynek nyertesei között van a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium.
Az észak-alföldi középiskola 11. A osztályának diákjai a romániai iskolakezdést megelőző héten Erdélybe látogattak, a vendéglátó csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola diákjaival közös programokon vettek részt. A M\" nevet viselő program sok érdekes látnivalót nyújtott az Erdélybe látogató harmincegy magyarországi diák és öt kísérőtanár számára – tudtuk meg Pál Zoltán történelem szakos tanártól, a csíkszentmártoni tanintézet nemrég kinevezett aligazgatójától.
Pál Zoltán egész Székelyföldön végigkalauzolta a vendégeket, és a búcsúvacsorán tartott összegzésből az derült ki, hogy a nyíregyháziak feltöltődve, földrajzi, történelmi, irodalmi, népművészeti és számos más területbeli ismereteiket gyarapítva térhettek haza.
Csíkszentmártonban Kömény Pál nyugalmazott tanár Baka János életéről és munkásságáról, Pál Zoltán Csíkszentmárton és Alcsík történetéről tartott előadást, Borbáth István Ágoston és Lacz Izabella a székely táncok világába, Péter Laura, Cseke Teréz és Veres Judit Katalin tanárnők pedig a székely bútorok, illetve a kis tulipános ládák festési technikájába nyújtott betekintést a vendégeknek. Székelyföldi kirándulásaik során a nyíregyháziak jártak – többek között – a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeumban, a csíkkarcfalvi vártemplomban, a madéfalvi emlékműnél, a Csíki Székely Múzeumban, a csíksomlyói kegytemplomban, keresztutat végeztek a somlyói Jézus-hágón, ellátogattak a csíkszentkirályi temetőbe, ahol a szentmártoni iskola névadójának, Tivai Nagy Imrének sírja áll. Menaságon Tompos Sándor történelem szakos tanár mesélt a Fiság menti településekről, Gelencén Palkó Ica néni előadása nyűgözte le az anyaországi diákokat, Kézdivásárhely főterén Salamon Ferenc nyugalmazott magyartanár mesélt a céhes városról, a kirándulás egyik felejthetetlen helyszíne pedig a Nyerges-tető volt.
A 31 nyíregyházi diák mellett öt tanár – Tormássiné Kapitány Ágota (történelem szakos), Románné Szakolcai Mária (magyar, ének szakos), Barkóczi Zsolt (informatikus), Kaszásné Tóth Judit (magyar, angol szakos) és Illyésné Tóth Viktória (könyvtáros) élvezte a szentmártoniak vendégszeretetét. A történetnek nincs vége: október 19–23. között a csíkszentmártoni gimnázium csapata látogat Nyíregyházára.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!