Nyíltan a cigány-magyar kérdésekről

A tusványosi beszélgetést követően azt írta a Facebook-oldalán, hogy az erdélyi közösségeket hasonló kérdések feszítik, mint amilyeneket önök már (rosszul/jól) megválaszoltak. Úgy véli, hogy noha itt még sokan küszködnek a szavakkal és a korrekt megfogalmazásokkal, a legfontosabb – és ez a tusnádfürdői beszélgetés végén is megfogalmazódott –, hogy elkezdődött egy beszélgetés a roma-magyar együttélésről – tette fel a kérdést az interjú szerzője, Péter Beáta.

„Tusnádfürdőn is és itt, Csíkszentkirályon is azt tapasztaltam, amikor előzetesen beszélgettünk a krasznahorkai történésekről, lenne igény arra, hogy a cigány-magyar-székely együttélésről nyíltabban és őszintébben lehessen beszélgetni. A tusványosi táborban pozitív dologként éltem meg, hogy az embereket ez feszíti valahol. Nagyon sok esetben félnek beszélni, mert nincs meg a jó értelemben vett vitakultúra. Nem tudják azt, hogy mikor mondanak olyat, amivel valakit megbántanak, amikor úgymond nem polkorrekt módon beszélnek. A történet másik oldala, hogy ezekben a helyzetekben, kommunikációkban nincs ott a cigány fél. Abban az esetben még nehezebb lenne a helyzet, egymást is feszélyezné a társaság, mivel eleve megvan, hogy van a mi és van a ti – válaszolta Vasik János.

„Úgy érzem, ki lehetne mondani dolgokat. Ha arra gondol, ami miatt vád is érte a tusnádfürdői beszélgetést, vagyis, hogy egyoldalúra sikeredett, és hogy csak a kriminalitásról volt szó, tény és való, hogy a mindennapokban az emberek egy része így éli meg a cigánysággal való kapcsolatokat. Egész egyszerűen az együttélésből azt tapasztalja meg, ami a normalitástól eltérő, általában a kisebb lopásokat, amik már a kriminalitás kategóriájába tartoznak. És erről az emberek beszélni akarnak. Ugyanakkor kell legyen számtalan olyan tere az együttélésnek, ami mindennapos, nem is tűnik fel. Ez régen is így volt, most is így van, és beletartozik a mindennapjainkba. Egész egyszerűen egymás mellett élnek az emberek konfliktusmentesen is – mondta el a szerkesztő-riporter.

Arra a kérdésre, hogy milyen hasonlóságokat lát az erdélyi roma-magyar, illetve a szlovákiai roma-magyar együttélésben, Vasik azt válaszolta, hogy az erdélyi helyzetet mélységéig nem ismeri, azonban Felvidéken is ugyanezek a dilemmák voltak, mint itt, csak Székelyföldön még most járnak ott, ahol ők már sajnos nem tartanak. „A szlovákiai magyarság mostanra 450 ezer főt tesz ki, jó esetben, ha már mindenkit hozzászámolok, akkor félmilliót. Ebből durván 80-100 ezer ember roma-magyar. És a mi dilemmáink nem egy esetben úgy szólnak, hogy ha nem lennének ezek a cigány-magyar emberek, akkor nekünk számos falut le kellene írjunk, mint nem magyarok által lakott falut, ugyanígy számos iskolát. Vagy megtanulunk egymás mellett élni, úgy, hogy ebből mind a két közösségnek – azaz az egész közösségnek – előnye van, vagy pedig nem fog működni a dolog, az asszimiláció fel fog gyorsulni. Ennek kapcsán mondtam azt, hogy a cigányság egy jó lakmuszpapírja annak, hogy megmutassa, egy-egy közösségnek milyen a társadalmi ázsiója. Míg korábban a váltott, közvetítő nyelv a cigányul beszélő romáknál a magyar volt, addigra most már a szlovák lett. És azt is látom a másik oldalról, amit itt is hallottam, hogy nagyon sok esetben a magyar iskolákból azzal a felkiáltással vitték el a szülők a gyerekeket szlovák iskolába, hogy túl sok a cigány. Ami az adott pillanatban még nem volt igaz sem. Csak bizony a mi iskoláink elaludtak, és nem tudták kezelni a helyzetet. Szoros együttműködésre van szükség önkormányzat-iskola-szülői közösség között. Vannak olyan értékei a cigányságnak, amit használni lehet. Nem észt szeretnék osztani, csak azt mondom, hogy vannak receptek, és lokálisan meg lehet oldani ezt a problémát, mert minden település helyzete különböző. Hideg fej kell hozzá, nagyon nagy képzelőerő és sok elszántság” – fejtette ki meglátásait az interjúban.

A teljes írás a Csíki Hírlap július 29-én, szerdán megjelent lapszámában olvasható.