Nem találtak romlott húst

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Nem talált bizonyítékot lejárt szavatosságú hústermékek forgalomba hozatalára Hargita megyében az állat-egészségügyi szakhatóság. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat a múlt hét végén zárták le.

Rédai Botond

2014. március 18., 17:102014. március 18., 17:10

2014. március 18., 18:052014. március 18., 18:05

„Múlt péntekre kértük be a jelentéseket. A nagyobb lerakatokat, élelmiszerüzleteket ellenőrizték a kollégák” – tájékoztatott Ladó Zsolt. A Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője elmondta, lejárt szavatosságú húst egyetlen esetben sem találtak, még annak a gyanúja sem merült fel, hogy ilyen terméket újra feldolgoztak volna a megyében, vagy egyáltalán ilyen jellegű áru került volna az üzletek polcaira. „Mindenkit ellenőriztünk, akik nagyobb tárolókapacitással rendelkeznek, illetve azokat is, akik feldolgozóként tevékenykednek. Megyénkbe nem gyűrűzött be a húsbotrány” – szögezte le az igazgató.

Mint ismeretes, az elmúlt napokban a hatóságok országszerte több mint száz, élelmiszer-ipari terméket forgalmazó egységben tartottak házkutatást, az ellenőrzések alkalmával 230 tonna húst és húsipari terméket vontak vissza a kereskedelemből Bukarestben, Iaşi, Beszterce-Naszód és Kolozs megyékben. Olyan termékeket is találtak, melyek szavatossági ideje tavaly novemberben lejárt. Az ügyészek szerint az adócsalások révén több millió eurós kárt okoztak az államkasszának. A bűnbanda tagjai állítólag európai uniós országokban vásároltak fel lejárat előtt álló húsipari termékeket, melyeket romániai üzletekben próbáltak értékesíteni. Ha a behozott termékeknek lejárt a szavatossági idejük, azokat újra feldolgozták, majd ismét a standokra kerültek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés