Nem biztos, hogy elkezdődik idén a csíkszeredai mozi felújítása

A közbeszerzési eljárás befejezésétől függ, hogy elkezdődik vagy sem idén a csíkszeredai Transzilvánia mozi felújítása. Két szakaszban készülhet el a beruházás, amely több mint kétmillió euróba kerül.

Kovács Attila

2012. szeptember 09., 19:252012. szeptember 09., 19:25

2012. szeptember 09., 21:422012. szeptember 09., 21:42

 

A csíkszeredai helyi önkormányzati képviselő-testület által korábban elfogadott megvalósíthatósági tanulmány 2,3 millió euróban jelölte meg a külső és belső felújítás költségeit. Antal Attila alpolgármester szerint a szerkezet-átépítés, a külső munkálatok jelentik a beruházás első, míg a berendezés, és a belső tér kialakítása a második szakaszát. Hozzátette, kivitelezési tervekre is szükség van, a közbeszerzési eljárást is úgy írták ki, hogy a tervezést és kivitelezést is tartalmazza. Mivel a kiírás egyelőre nem jelent meg az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP), ezért azt sem lehet tudni, hogy mikor fejeződhet be a közbeszerzési eljárás. Az alpolgármester úgy vélte, amennyiben az ősz folyamán ez mégis megtörténik, el lehetne kezdeni a munkát.

A megvalósíthatósági tanulmány szerint 18 hónap a felújítás időtartama. A költségeket a városnak kell biztosítania, mint Antal Attila elmondta, a belső munkálatok, a működtetéshez szükséges technikai felszereltség biztosítása elég költséges. „Jelenleg nincs olyan kormányprogram vagy európai uniós projekt, amelynek keretében támogatásra pályázhatnánk, de amennyiben lesz, igyekszünk kihasználni ezt a lehetőséget is\'\' – mondta az alpolgármester. A tervek szerint a felújított moziépületben egy 268 férőhelyes nagyterem lesz, ahol nemcsak filmvetítéseket tartanak, hanem kiállítások, konferenciák, színházi előadások, koncertek, táncelőadások is helyet kapnak. A mozi jelenleg nyitott árkádsorát beépítik, akárcsak a „Penge-blokk” néven ismert tömbház felőli átjárót. Szintén azon az oldalon egy lépcsőházat is építenek.

Elkészül a promenád

A Szabadság teret a Majláth Gusztáv Károly térrel összekötő gyalogos sétány az ősz folyamán elkészül, akárcsak a kis park – erősítette meg Antal Attila. Az még nem biztos, hogy a Szabadság tér és a telefontársaság épülete közti szakaszra tervezett többfunkciós padok, amelyek szükség esetén fedéllel ellátott vásáros asztalokká alakíthatók, helyükre kerülnek ebben az évben. Ha nem, akkor ezek rögzítő elemeit beburkolják. A Csíki Játékszín előtti szakaszon, ahonnan fákat vágtak ki, közparkoló lesz, a taximegállók helyét még nem határozták meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés