Beszakadt a Csibát Csíkcsicsóval összekötő úton az Olt fölött átívelő fahíd egy tehergépjármű alatt hétfő délután.
2012. november 13., 18:332012. november 13., 18:33
2012. november 13., 19:362012. november 13., 19:36
A 3,5 tonnás súlykorlátozó táblát figyelmen kívül hagyva hajtott rá billenőkocsis teherautójával a 37 éves csicsói K. Z. a hídra. A tartógerendák nem bírták a túlterhelést, a közel húsz tonna összsúlyú jármű alatt a híd Csicsó felőli része teljesen beszakadt, az autó pedig az Olt medrébe zuhant. A mintegy 30 ezer lejes anyagi kárral járó balesetben a sofőr nem szenvedett sérüléseket.
Kedd délelőtt a Hargita Megye Tanácsának ügykezelésébe tartozó 123F jelzésű megyei út csibai és csicsói bejárataihoz felkerültek az autóvezetőket útlezárásra figyelmeztető táblák, ám ezek ellenére alig negyedóra leforgása alatt közel egy tucat sofőr kényszerült a híd mellett visszafordulásra. Csiba felől jelenleg Csaracsón keresztül Madéfalva irányába lehet kerülni, ott a hét és fél tonna összsúlynál nagyobb tömegű járművek közlekedése nem engedélyezett.
Oltfalu mellett, az összeomlott fahíd közelében a leleményesebb sofőrök találtak egy sekélyebb részt, ahol átgázolhatnak a vízen, a kisebb személyautók azonban ezen az átjárón sem tudnak átkelni.
Becze Attila, Csíkcsicsó polgármestere szerint „várható” volt a híd leomlása, a régi fagerendákat ugyanis a vízpára az évek során teljesen elkorhasztotta. „A közigazgatásilag Csicsóhoz tartozó területen lévő híd járófelületét és karzatát két éve újították fel, akkor az Oltfalu felőli részen a gerendákat is kicserélték, de a teljes szerkezet megerősítésére nem volt anyagi fedezet” – magyarázta.
Húszezer eurót különítenek el hídépítésre
Egy beton alapú híd megépítésének szükségességét az elöljáró többször is jelezte a megyei önkormányzati képviselő-testületnél – a projekt lassú haladását most úgy tűnik, felgyorsítják a történtek, mivel a kedd délutánra összehívott rendkívüli ülésen a megyei önkormányzat 20 ezer euró elkülönítéséről döntött – az összegből betonhidat építenek. „Nem pillanatnyi, hanem tartós megoldásra van szükség” – nyilatkozta Becze István megyei önkormányzati képviselő, hozzátéve, hogy jelenleg teljes prioritást élvez az új átjáró elkészítése, melynek tervezése már napokon belül elkezdődhet. „Be kell tartanunk a törvényes előírásokat, de a lehető legrövidebb idő alatt újjá akarjuk építeni a hidat” – tájékoztatott.
Ideiglenes megoldásként a csicsói polgármesteri hivatal mederigazítást végeztetne azon a részen, ahol egyesek most is átkelnek a folyón, bár a községvezető szerint kevesebb kockázattal jár, ha az autósok a csaracsói hidat használják.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!