Nehézségekkel küzd a City Parking Csíkszeredában

Bizonytalan ideig még halasztani kell a csíkszeredai fizetéses parkolási rendszer új szabályzójának életbe lépését, meg kell várni a közlekedésrendészet jóváhagyását, így januártól még nem alkalmazzák ezt. A rendszert működtető cég sem alkalmazhat szankciókat a szabálysértőkkel szemben, ugyanakkor bevételei csökkenése miatt nehézségekkel küzd.

Kovács Attila

2016. december 20., 10:252016. december 20., 10:25

Kétségtelen, hogy már több mint három hónapja nemfizetésre csábítja az autósokat az a helyzet, ami a csíkszeredai fizetéses parkolókat érinti – a parkolási rendszert működtető City Parking cégnek ugyanis a kerékbilincselés megszüntetése után nincsenek eszközei a szabálytalankodók elleni fellépéshez. A rendszer ezek ellenére működik, a jegykiadó automaták is üzemelnek, viszont a szabályok betartása csak a sofőrök jóindulatán múlik, és ez egyre inkább hiányzik.

Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester szerint sok autóvezető úgy értelmezi a szankciók hiányát, hogy nem kell fizetni a parkolásért. Mint megtudtuk, a rendszert üzemeltető cég már október végén átiratban jelezte a polgármesteri hivatalnak, hogy nemcsak a kerékbilincsek levételéért korábban fizetett összegek hiányával küzd, de a jegykiadó automatákban is egyre kevesebb a pénz. Emiatt pedig szerződésben vállalt feladatait sem tudja megfelelően ellátni, így például a parkolók takarítását. Ez azt jelenti, hogy egy kiadósabb havazás után a fizetéses parkolókból nem lesz kinek eltakarítania a havat.

Miután a kerékbilincselésre vonatkozó előírásokat egy jogerős bírósági végzés érvénytelenítette, szeptemberben fogadta el a fizetéses parkolásra vonatkozó új szabályzót a csíkszeredai képviselő-testület. Az erről szóló határozatot viszont novemberben vissza is vonták, miután a prefektusi hivatal a Hargita Megyei Törvényszéken támadta meg, kifogásolva, hogy hiányzik a közlekedésrendészet jóváhagyása, és az elhagyott autók elszállítására vonatkozó előírások sem voltak teljesen elfogadhatók.

„Egyeztettünk előzetesen a rendőrséggel, és ők úgy értékelték, hogy nem kell beleegyezést adniuk a szabályzóhoz. De a törvény kéri, ezért volt egy közös megbeszélés a prefektusi hivatallal és a rendőrséggel is, és abban maradtunk, hogy jóváhagyást kérünk a meglévő parkolókra, hogy megfelelnek-e a forgalmi szabályoknak. Mi készítettünk egy anyagot, és benyújtottuk a rendőrségre jóváhagyásra, azt is felajánlottuk, hogy kollégáinkkal együtt, közösen járjuk be ezeket a parkolókat, és az észrevételeket jelezzék, ne levelezéssel teljen az idő. Több éve működő parkolókról van szó, reméljük, megfelelnek. Ha egy pár közülük nem megfelelő, akkor azokat levesszük a listáról” – fejtette ki Szőke Domokos.

Az alpolgármester úgy értékelte, hogy ha a napokban megkapnák a szükséges jóváhagyást, lenne lehetőség arra, hogy a képviselő-testület decemberben elfogadja az új szabályzót, de erre kevés esélyt lát. Így minden jel arra mutat, hogy januártól sem lesz változás. Szőke szerint viszont a korábbi szabályzó minden előírása érvényben van, kivéve a bírósági döntéssel semmisnek nyilvánított, kerékbilincselésre vonatkozó részek. Ez azt is jelenti, hogy aki jövőre bérletet szeretne vásárolni, megteheti, mert sem az árak, sem más előírások nem változtak. Az viszont biztos, hogy az sms-ben történő fizetés januártól még nem lesz alkalmazható. Az alpolgármester szerint ennek a műszaki feltételei megvannak, de az új szabályzó elfogadásáig nem lehet bevezetni.

Mint Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatott, a polgármesteri hivatal által benyújtott dokumentációt a csíkszeredai közlekedésrendészet illetékesei elemezték, és a jóváhagyást megelőzően a rendőrök és a polgármesteri hivatal megbízottai a terepen ellenőrzik, hogy a fizetéses parkolók megfelelnek-e a törvényes feltételeknek. Többek között azt is, hogy megvan-e a szükséges távolság az útkereszteződésektől vagy gyalogátjáróktól. Január 10-ig van erre határidő, és utána születik meg a pozitív vagy negatív véleményezés, illetve feltételek teljesítéséhez kötött jóváhagyás is készülhet, amely változtatásokat tehet szükségessé.

Bilincs helyett pótdíj

Az új szabályzó szerint továbbra is 62 lejt kell fizetniük a fizetéses parkolókat szabálytalanul használóknak, amelynek kötelezettségéről az autók szélvédőjére tűzött felszólítás tájékoztat. A pótdíjat a szolgáltató City Parking Kft.-nek kell majd befizetni, ha ezt 2 munkanap alatt nem teszik meg, a polgármesteri hivatal 125 lej értékű pénzbírság kifizetésére kötelezi a szabálysértőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés