Ebben az évben négy csíkszeredai tömbház hőszigetelése kezdődhet el, ha időben befejeződik a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás és a lakástulajdonosok rendelkeznek a szükséges pénzzel.
2013. október 03., 19:572013. október 03., 19:57
Négy olyan tömbházról van szó, amelyek nem kaphatnak európai uniós pályázati támogatást a hőszigetelésre, mert kétemeletesek, az uniós program pedig csak négyemeletes tömbházakra vonatkozik. Ezért fordultak a lakók korábban a polgármesteri hivatalhoz támogatásért. Először 60 százalékos hozzájárulást kértek a költségekhez a várostól, végül 50–50 százalékos vállalásban egyeztek meg, a helyi önkormányzat ezt elfogadta.
Így a Brassói út 6-os, a Nicolae Bălcescu utca 19-es számú tömbházak, illetve a Mihail Sadoveanu utca 33/B lépcsőháza, valamint a Hargita utca 11-es számú tömbház hőszigetelése készülhet el. A kivitelezésre kiírt versenytárgyalás a napokban lezajlott, Szőke Domokos alpolgármester szerint ha minden megfelelően halad, és a közbeszerzési eljárás befejeztével szerződést kötnek a nyertes céggel, következhet a cég és a lakástulajdonosok közti egyeztetés arról, hogy milyen munkálatokat lehetne idén elvégezni.
Tamás Imre, a polgármesteri hivatal lakástulajdonosi egyesületekkel kapcsolatot tartó irodájának vezetője kérdésünkre azt mondta, a versenytárgyalásra egyetlen cég jelentkezett, és nemsokára megbeszélést tartanak az illető cég képviselői és a lakástulajdonosok részvételével. Ennek célja a kivitelezés becsült költségeiről és az 50 százalékos önrésznek a lakók általi kifizetéséről történő egyeztetés. Egy-egy család esetében a kiadás várhatóan eléri a 10 ezer lejt is.
A támogatásra pályázók még várhatnak
Azok a csíkszeredai lakástulajdonosi egyesületek, amelyek az európai uniós támogatásra várnak a hőszigetelés érdekében, idén nem számíthatnak a munkálatok elkezdésére. A polgármesteri hivatal ebben az évben a Központi Fejlesztési Régió Ügynökségénél 38 tömbház hőszigetelésére nyújtott be pályázatot, amelyek esetében a költségek 60 százalékát a kormány és európai uniós alapok, 40 százalékát pedig a helyi önkormányzat, illetve a lakástulajdonosi egyesületek állják, a felosztás a lakástulajdonosok jövedelme szerint történik.
A pályázatok elbírálása még nem fejeződött be, Szőke Domokos alpolgármester arról tájékoztatott, hogy az ügynökség képviselői a helyszínen is jártak, az egyik, a Kossuth Lajos utcai tömbházakra vonatkozó pályázat ügyében, de az eredményre még várni kell. Ha ez rövid idő alatt meg is lenne, a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás kiírása és lefolytatása még időt igényel, így a munkálatokat idén már nem lehetne elkezdeni.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!