
Fotó: Boda L. Gergely
Minden településen foglalkoztatni kellene legalább egy közösségi egészségügyi asszisztenst (románul asistent comunitar), akiknek feladata többek között a nehéz anyagi körülmények között élő betegek és idősek egészségügyi ellátása.
2016. július 05., 11:242016. július 05., 11:24
Már 2010 óta az önkormányzatok feladata lenne minden településen alkalmazni egy közösségi egészségügyi asszisztenst, de sok helyen nem tudják, mivel is kellene pontosan foglalkoznia a szakembernek. Ám egyéb félelmeik is vannak a polgármestereknek.
Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője megkeresésünkre elmondta, a közösségi asszisztensek munkaköre a helyi önkormányzat segítése köré épül, nem szociális jellegű, de azzal is összefügg, továbbá a hátrányos helyzetűek problémáit követi. Az önkormányzattal és a háziorvosokkal kell együttműködnie, munkájának fő célja, hogy a beteg minél gyorsabban ellátáshoz jusson. A szakember az önkormányzat alkalmazottja, de a fizetését az egészségügyi minisztérium biztosítja, így nem jelent anyagi terhet az önkormányzat számára. Ha jó az együttműködés közöttük, nagyon hasznos lehet a közösségi asszisztens munkája, főleg a kis közösségekben, ahol sokszor még háziorvos sincs, vagy csak alkalmanként jár ki.
Ismeretlen foglalkozás
Hargita megyében 2006-tól 2015-ig tizenkilenc közösségi egészségügyi asszisztens dolgozott, és sokak számára azért lehet ismeretlen ez a foglalkozás, mert a legtöbb polgármesteri hivatal múlt év novemberében kérelmezte az első ilyen jellegű alkalmazásokat.
Az igazgató elmondta, az a kívánalom, hogy a közösségi asszisztens lehetőleg helyi lakos legyen, ott éljen a közösségben, ismerje az embereket és a problémáikat, hogy könnyebben tudjon dolgozni, tájékozódni. Egyes polgármesterek gyakran tartanak attól, hogy amennyiben alkalmaznak egy közösségi asszisztenst, akkor ez a létszámkeretük róvására megy. Ennek kapcsán fontos tudni – emelte ki Tar Gyöngyi –, hogy ez a munkakör kivételt képez, és nem számít bele az önkormányzat létszámkeretébe.
„A közösségi asszisztens munkahelye a terep, tehát nem irodai munkát végez, járnia kell a családokat, a közösséget, vizitet tart, rákszűrésen és oltásprogramokban vesz részt, mindig munkát kell magának találnia, hasznos közösségi egészségvédő munkát, a kezelésekben is segítenie kell, például olyan családoknak kell beszereznie a gyógyszert, akiknek nincs lehetőségük erre, vagy a vizsgálatokra való eljutást kell megszerveznie” – tette hozzá az igazgatónő.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!