Mit nyerhet a gyerek az úszással?

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Számtalan sportág közül válogathatnak Csíkszeredában a gyerekek és szülők, rengeteg lehetőség van a különböző ágazatok kipróbálására. Ma már bizonyított, hogy ha nem is űzik versenyszerűen, azok a gyerekek, akik rendszeresen sportolnak, magabiztosabbak lesznek az élet minden területén. Ezúttal az úszás jótékony hatásaira voltunk kíváncsiak, a 4seasons sportegyesület két kollégájával beszélgettünk.

Péter Beáta

2016. október 19., 12:462016. október 19., 12:46

A legfontosabb az, hogy az úszni tanuló gyerek vagy felnőtt a megfelelő módon sajátítsa el a technikákat. Balla Szabolcs úszásoktató úgy véli, káros lehet, ha „félredolgoznak”, ezért célszerű oktató vagy helyesen úszni tudó szülő segítségét kérni. „Akkor lehet gond, ha elsajátítanak a gyerekek egy olyan mozgásformát, amit később nehéz lesz kijavítani, ugyanakkor el is veszíthetik a sport iránti szeretetüket, mivel nem ismerik a légzési technikákat, nincs kartempó-technikájuk, lábtempó-technikájuk. Leúszik egy fél medencét és csodálkozik, hogy elfáradt. Vannak előkészítő, ráhangoló gyakorlatok, hogy a gyerek ráérezzen, hogyan kell végezni azt a mozdulatot. Ha elmegy hetente kétszer az uszodába, de nincs megfelelő technikája, akkor jön a harc a vízzel. Jó lenne bár az alapokat szakképzett oktatókkal megtanulniuk, mert akkor könnyen megszeretik azt a sportágat.”

Rámutatott, noha az intenzív tanfolyamok nem biztosítékok arra, hogy a gyerek rögtön megtanul úszni, sok mindent el lehet sajátítani ezeken az alkalmakon is, a víz megszeretését és magabiztosságot, ugyanakkor ezek jó alapok a helyes úszás gyakorlásához. Az úszás különböző szintű elsajátítása gyerekfüggő, van, aki egy hónap alatt, van, aki két év alatt tanul meg magabiztosan úszni.

Számtalan módszer van a tanításra – veszi át a szót Kopacz Réka úszásoktató. „Minden mozdulatnak, kézcsapásnak jelentősége van. Meg kell érteni a víznek a közegét, és ha valaki megérti, akkor uralma lesz fölötte, bátor lesz, magabiztos. És azáltal, hogy egy új közegben megtanul mozogni, az élet más területén is rugalmassá válik. Ugyanakkor a mozgás szabadságát nagyon fejleszti az úszás. Azért jó, mert nagyon komplex, és mindig lehet újabb és nehezebb célokat kitűzni.” Mint mondta, az oktató meg kell tanítsa a tanulót, hogy mikor lazít, mikor feszít bizonyos izmokat úszás közben. A legtöbb gyerekben – és felnőttben is – megvan a bizonyítási vágy, hogy minél hamarabb megtanuljon úszni. De az úszás és annak megtanulása türelemre tanít. „Türelmesnek kell lenni, a víz ilyen szempontból nem kegyelmez. Nem csapkodni, sietni kell. Mert minél inkább erőlködik az ember a vízben, annál lassúbb, annál hamarabb fárad. ”

A négy alapúszásról Kopacz Réka elmondta, a hátúszást a legkönnyebb elsajátítani, mert akkor csak felfekszünk a vízre, és átadjuk magunkat neki. „Ez az első lépés. Erre jön rá a karok, lábak mozgatása. Ez a fajta úszás fejleszti a hátizmokat, a vádlit, a hátsó lábizmokat. A gyorsúszásnál már szembefordulunk a vízzel, meg kell tanulni levegőt venni. Itt az a lényeg, hogy megtanuljuk, hogy a vízbe kapaszkodva, hogyan lehet előremászni. Ez a fajta úszás a bicepszet és az alkart is erősíti, valamint a törzset, a belső izmokat.” A harmadik fajta alapúszás, az a békaúszás vagy női úszás. Ezt azért nehezebb megfelelően megtanulni, mert szinkronban kell legyenek a kar- és lábmozgások. „Eltérő a lábnak és a karnak a mozgása, bár mindkettőben van egy körkörös ív. Az nem mindegy, hogy a kar után mikor jön a lábmozgás, és a levegővétel hogy történik. A békaúszás leginkább a lábat erősíti, valamint a hasat. Technikailag ez a második legnehezebb fajta úszás.

Az első a pillangó-úszás, mert ennél a legrövidebb a levegővétel. A testnek a hullámzását a legnehezebb megtanulni, amit össze kell kötni egy karcsapással. És nem mindegy, hogy ezt a kettőt hogyan működtetjük, mert ettől függ, hogy kínszenvedés a pillangó vagy egy nagyon élvezetes úszásfajta. Ez főleg a hátizmot és a hasizmot mozgatja meg, mert van benne egy nagyon erőteljes homorítás. A vállizmokat is erősíti és az alkart, illetve a combizmokat.”

Az oktatók szerint minden korosztálynak ajánlott a vízben való mozgás. A kicsiket játszva érdemes oktatni, náluk inkább a víz megszerettetése a cél. Azok a felnőttek se kell csüggedjenek, akik gyerekkorukban nem tanultak meg úszni, számukra is léteznek programok az elsajátításra. A 4seasons csapta külön programot dolgozott ki a 9–12. osztályos diákoknak Kezd aktívan! címmel. „Az emberek nagyon szeretik keresni a siker receptjét, sokat olvastam arra vonatkozóan, hogy a sikeres emberek korán kelnek. De nem ettől lesznek sikeresek, hanem hogy céljuk van ezzel. Mi egy alternatívát szeretnénk a fiataloknak nyújtani. Ezért tartunk számukra korán edzéseket.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak

A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
Hirdetés