
Fotó: Veres Nándor
A mezőgazdaság megismertetése és megszerettetése a célja annak a Mezőgazdasági kisokos című, kisdiákoknak szánt kézikönyvnek, melyet kedden mutattak be Csíkszeredában.
2014. január 21., 19:022014. január 21., 19:02
2014. január 21., 19:022014. január 21., 19:02
Bemutatták az V-VII. osztályosoknak szánt Mezőgazdasági kisokost, melynek célja, hogy a megyében élő gyermekek már kiskorukban megismerjék, megszeressék a gazdálkodást. A Hargita Megyei Agrárkamara és Hargita Megye Tanácsának kiadásában megjelent mezőgazdasági kézikönyvet kedden ismertették a megyei tanács márványtermében.
„Ezzel a kiadvánnyal azt szeretnénk elérni, hogy a felnövekvő nemzedék megismerje a hagyományos gazdálkodást, őseink szokásait” – fogalmazott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Véleménye szerint a könyv segítségével a gyermekek megtapasztalhatják – a jelenlegi fogyasztói társadalomban – a mezőgazdasági termelés fontosságát.
A megyei önkormányzat vezetője ugyanakkor azt is belátta, a kézikönyvet nehéz lesz beilleszteni a jelenlegi tantervbe, de reméli, hogy sikerül a kiadványt országos szinten tankönyvként elismertetni. Akkor pedig nemcsak Hargita megyében, hanem az egész országban tanulhatnak a jelenleg 3500 példányban kiadott kisokosból.
Márton István, a megyei önkormányzat vidékfejlesztési egyesületének igazgatója kiemelte, sokat kell tenni a gyermekek és unokák jövőjének biztosításáért. Beszámolt a kiskertész program eredményességéről is, hangsúlyozva, hogy a mezőgazdálkodást a fiatalokkal kell megszerettetni, hogy majd ők is megszerettethessék azt saját gyerekeikkel.
Ábrahám Emma, a Hargita Megyei Agrárkamara vezetője a kézikönyv felépítését ismertette, amely három fejezetben taglalja a növénytermesztést, az állattenyésztést és a biogazdálkodást.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!