
Fotó: Kristó Róbert
Kétszázötvenezer lejből épül fel a csíkkarcfalvi Madicsa-fürdőre tervezett turisztikai menedékház. A közbeszerzési eljárás folyamatban van, várhatóan a nyáron fognak hozzá az építéshez.
2014. május 20., 10:402014. május 20., 10:40
2014. május 20., 10:402014. május 20., 10:40
A csíkkarcfalvi önkormányzat tavaly nyert a LEADER-program keretében pályázatot a turisztikai menedékház felépítésére az egykori ivó helyén, Madicsában. Mint Gábor Tibortól, a község polgármesterétől megtudtuk, a közbeszerzést elindították, annak lezárultával, úgy tervezik, hogy már a nyár folyamán elkezdik az építkezést.
Huszonöt személy elszállásolására alkalmas
A menedékház tetőterében egy kisebb, valamint két nagyobb szobát alakítanak ki, úgy, hogy legalább huszonöt személyt tudjanak ott elszállásolni. A földszinten pedig egy előadóterem kap helyet. Az elképzelések szerint az épületben látnák vendégül többek között a testvértelepülések küldötteit, és iskolásokat, táborozókat is tudnának fogadni. A 223 négyzetméteres ház felépítése 250 ezer lejbe kerül, az összeg felét a LEADER-programon keresztül nyert pályázatból, másik felét az önkormányzat saját költségvetéséből állják.
Nagyban gondolkodtak
Eredetileg Madicsa-fürdő teljes felújítását szerették volna megvalósítani. 2009-ben látványtervet és megvalósíthatósági tanulmányt is készítettek, amelyben 3,5 millió eurós költséget állapítottak meg a fürdőhely rendbetételére: a gyógyfürdő épületének, a villának és az Éltes házként ismert ingatlannak a felújítására, a kinti medence kitakarítására és üzembe helyezésére, egy másik nagyobb medence kialakítására. Emellett sátorozásra alkalmas hely, egy minifocipálya és egy színpad is szerepelt a látványtervben. Egykoron fontos helyszín volt Madicsa két felcsíki település: Csíkkarcfalva, Jenőfalva lakóinak életében, de az elmúlt évtizedben jelentősen leromlott az állapota.
Felújították a borvízforrást
A nagyszabású felújítás kormánytámogatás hiányában ugyan elmaradt, de a csíkkarcfalvi önkormányzatnak sikerült a borvízforrást és környékét rendbe tenni. Madicsa-fürdő másfél hektáros területét körbekerítették, új borvízházat építettek a régi helyébe, a Madicsa-patak fölé, továbbá az egyik borvízköpűt befedték, és létrehoztak egy tárolóhelyet a palackoknak, hulladékoknak. Ugyanakkor kitakarították a forrásoknál a patak medrét, és kövekkel rakták ki a martját egy szakaszon. Emellett két tűzhelyet is kialakítottak a közelben. Ezeket a munkálatokat tavaly októberben fejezték be és közel 45 ezer lejből valósították meg, saját költségvetésből – tudtuk meg az elöljárótól.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!