Megnyithatják a lezárt utcát

Jövő héten ismét megnyithatják a közúti forgalom előtt Csíkszeredában a Villanytelep utca lezárt szakaszát. A körforgalom november végére készül el.

Kovács Attila

2014. november 13., 19:282014. november 13., 19:28

Eltűnt a távolsági autóbusz-állomás kerítésén belül tárolt csövek legnagyobb része – ez látszik most a helyszínen, és az is, hogy továbbra sem lehet autóval behajtani a lezárt utcarészbe. A kerítés melletti volt járdaszakaszt közben felásták, az esővíz-elvezető gerincvezeték elemeit a földbe helyezték, akárcsak az aknákat. Ott jártunkkor az árkok visszatöltésével, a talaj tömörítésével dolgoztak a kivitelező cég alkalmazottai. Lerakták a szegélyköveket, ezután az aknatetők elhelyezése, majd az úttest helyreállítása következik.

Kétirányúvá alakul

Pár nap alatt már közlekedésre alkalmassá válhat a korábban lezárt, majd felásott útszakasz, amely a korábbinál szélesebb lesz, mivel a buszállomás kerítése felőli járdát felszámolták. Így egyirányúból kétirányúvá válhat a Villanytelep utca a Hargita és Brassói út közötti szakasza. Az útzár elvileg már hétfőtől, november 17-től feloldható – tudtuk meg Antal Ágotától. A kivitelező Glover Constructs Kft. építőtelep-vezetője azonban hozzátette, elképzelhető, hogy meghosszabbítják a november 15-ig érvényes útlezárási engedély határidejét.


Körforgalom november végéig

Az esővíz-elvezető vezetéket a Brassói úton levő hálózathoz csatlakoztatják. Az útfelújításnak és a Brassói úti kereszteződésnél tervezett körforgalomnak november 28-ig kell elkészülnie – közölte Antal Ágota. A körforgalom kialakítását a vezeték csatlakoztatása után kezdik el, ennek kialakítása során nincs szükség útlezárásra, csak a forgalomterelésre – tudtuk meg. A Villanytelep utca felújítására 500 ezer lejt költ a polgármesteri hivatal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés