Megkésett szezonnyitó

Míg január elején a Csík-környéki sípályák üzemeltetőinek többsége arról számolt be, hogy „páratlanul rossz idénynek mutatkozik az idei”, a hétvégi havazást követően valamennyi lesiklásra kialakított felület „megkapta a működéshez szükséges hómennyiséget”. Hétvégére közel egy tucat helyszín közül választhatnak az aktív kikapcsolódás rajongói.

Pinti Attila

2014. január 28., 17:502014. január 28., 17:50

2014. január 28., 20:172014. január 28., 20:17

A közel negyven centiméteres hóréteg tökéletes feltételeket biztosított, így több új, jelentős beruházással megvalósított sípályán is megpróbálhatják behozni a csapadékhiány miatt közel két hónapos késésből adódó kiesést.

Kilométeres pálya a város szélén

Hiába állították már két hónapja hadrendbe a hóágyúkat és hótaposókat, korábban nem volt lehetőség a Kissomlyó-hegy északi oldalán lévő, 950 méter hosszúságú pálya használatára. A havazás nyomán viszont úgy tűnik, a nyitásra – többszöri halasztás után – szombaton sor kerülhet. A felvonók használati díja egyelőre nem ismert, az üzemeltetők „igazodnak a környékbéli árakhoz”.

Gyimesfelsőlok: szombat óta pezsgő élet

Ingyenes korcsolyázási, valamint síbérlési és szálláslehetőséggel várják már szombat óta a sízőket a gyimesfelsőloki pályán. Bodor Áron tulajdonos elmondta, az érdeklődők számára rengeteg lehetőséget biztosítanak: három felvonás felnőtteknek tíz, gyerekeknek öt lejbe kerül, tíz felvonásért pedig 35, illetve 15 lejt kérnek. A délelőtt kilenctől este nyolc óráig érvényes napi bérlet ellenértéke felnőtteknek hatvan, tizennégy éven aluliaknak pedig negyvenöt lej. A családi jegyeket, bérleteket szintén gyerekáron kínálják. Több napos bérletváltásra is van lehetőség, a háromnapos 110, illetve 80, a heti 240 és 160 lejbe kerül. A szezonbérlet felnőtteknek hatszáz, gyerekeknek négyszáz lejt kóstál.

Piricskei rajt hétvégén

A Csíkszeredától mindössze tizenkét kilométerre található piricskei Hegyi Pihenő menedzsere, Jánó Előd arról tájékoztatott, hogy a panzió szomszédságában lévő, megközelítőleg 300 méter hosszúságú, tárcsás felvonóval ellátott, családbarát sípályát is beüzemelik hétvégén. A pálya és felvonó használatának napi díja – kilenctől tizenhét óráig – 40, a félnapos bérlet ára 25 lej. Az egyszeri felvonásért két lejt kell fizetni.

Javában zajlanak az előkészületek a csíkszentmártoni Előd sípályán is, bár jegyárakról még nem tudtak információval szolgálni az üzemeltetők. Hasonló a helyzet a Tolvajos-tetőn, ahová szintén hétvégétől várják a sízőket.

Hargitafürdő: próbaüzem a Miklós-pályán

Hargitafürdőn korábban csupán a Csipike-pályát vehették használatba a sízők. Folyamatban van a próbaüzem az új felvonórendszerrel ellátott Miklós-pályán, amelyet a haladóknak szánt Kossuth-pályával együtt várhatóan csütörtökön nyitnak meg – tudtuk meg Kósa Imrétől, a Csicsói Közbirtokosság elnökétől. A két pályát, valamint a másfél kilométeres összekötő síösvényt ugyanazon kapurendszerrel lehet majd használni. A tusnádfürdői sípálya népszerűsége már a december 23-i nyitás óta töretlen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés