
Fotó: Kristó Róbert
Néhány héttel azután, hogy rendeletben tiltotta meg az ideiglenes vágópontok létesítését az állategészségügy bukaresti főhatósága, a héten újabb fordulatot vett az ügy. Egy újabb rendelkezés értelmében ugyanis különleges esetekben a húsvét előtti időszakban engedélyezhetők ezek a vágópontok.
2014. április 03., 19:252014. április 03., 19:25
„Valóban kaptunk egy olyan rendelkezést, hogy a vonatkozó uniós szabványok betartásával engedélyezhetünk ideiglenes vágópontokat” – tájékoztatott Ladó Zsolt. A Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője reményét fejezte ki, hogy akárcsak tavaly, higiénikus körülmények között, állatorvosi felügyelet mellett lehet majd levágni a bárányokat és eljuttatni a fogyasztókhoz.
Be kell tartani a higiéniai feltételeket
A létesítendő ideiglenes vágópontoknak is szigorú higiéniai feltételeknek kell megfelelniük. Ilyen például a tisztaság, a vezetékes ivóvíz, fémkampók, megfelelő lefolyórendszer megléte, illetve az állati melléktermékek tárolására alkalmas gyűjtőedények. Az igazgató kifejtette, a kérések elbírálása rendkívül egyszerű, a szakemberek helyszínen ellenőrzik a vágópontok körülményeit, és amennyiben minden az elvárásoknak megfelelő, másnap már meg is kapja az engedélyt a működtető.
Az intézményvezető szerint pozitívumnak számít, hogy mégis megengedték ezeket a vágópontokat. Ugyanis, ha állategészségügyi felügyelet alatt vágják le az állatokat, a kereskedelembe már úgy kerül be a bárányhús, hogy bélyegzővel van ellátva, így a minőség garantált.
A bárány ára függ a vágóponttól
„Minket ezelőtt két héttel még arról értesítettek, hogy idén nem engedélyezik a vágópontokat. A napokban ez szerencsére változott” – említette lapunknak Posztuly Mihály. A kászonaltízi gazda kiemelte, tekintettel az ünnepek kései időpontjára, bárányból bőven lesz kínálat, az árak pedig a tavalyihoz hasonlóan alakulnak majd. „Ez azonban nagyban függ attól, engedélyezik-e az ideiglenes pontot, amire már letettük a kérést” – jelentette ki a gazda. Hozzátette, amennyiben pozitív lesz az illetékes hatóság válasza, lesz kászoni bárány a csíkszeredai piacon. „Ha nem lesz vágópont, akkor többe fog kerülni a húsvéti bárány” – jelezte. Szerinte idén húsvét alkalmával a Kászonokban mintegy 2000-2500 állat értékesítésében reménykednek, ebben a számban a levágott és az élő állatként eladott bárányok is benne vannak.
Hány vágópont lesz?
Mint azt megtudtuk, Hargita megyében a szakhatóság tavaly összesen három ideiglenes vágópontot engedélyezett: egyet-egyet a Kászonokban, Csíkszentdomokoson, illetve Felsősófalván. Ladó Zsolt szerint ezúttal is ezek működésére számítanak, ugyanakkor engedélyeztetési lehetőségük a gyergyószentmiklósi, illetve csíkcsicsói kisvágóhidaknak is volna.
„Nem fogom igénybe venni ezt a lehetőséget, ugyanis nincs semmi értelme. Regionális szinten le van fedve a kereslet” – jelezte érdeklődésünkre Sebestyén Sándor csicsói gazda, az utóbbi létesítmény létrehozója. A csíkcsicsói gazda volt az egyetlen csíki vállalkozó, aki kisközösségi vágóhidat létesített, az engedélyeket múlt év elején kapta meg. Megrendelők hiányában azonban tavaly októbertől kénytelen volt felfüggeszteni ez irányú tevékenységét.
Az ideiglenes vágópontokra egyébként április 10-ig lehet letenni a kéréseket, a létesítmények április 11-19. között működhetnek.
Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.
Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.
Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.
Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.
Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.
Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.
Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.
Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.
szóljon hozzá!