Megbénulhat a földvásárlási piac

Ha jelenlegi formájában marad a jogszabály, akkor valósággal megbénulhat a piac – jelentette ki portálunknak az uniós állampolgárok földvásárlási jogát korlátozni hivatott kormányrendeletről Tánczos Barna RMDSZ-szenátor. A parlament asztalán levő rendelet szerint januártól minden egyes termőföldeladást egy fővárosi hatóságnak kell láttamoznia.

Rédai Botond

2013. december 15., 18:202013. december 15., 18:20

2013. december 15., 18:222013. december 15., 18:22

„Köztudott ugyebár, hogy jövőtől külföldiek is vásárolhatnak földet Romániában. Az ezt szabályozó rendeletet sebtében átvitték a szenátus plénumán úgy, hogy számos fontos módosító javaslatot nem fogadtak el” – fogalmazott a szenátor. Tánczos szerint a rendelet pozitív oldala, hogy elővásárlási jogot próbál bevezetni a hazai tulajdonosok és az állam számára. Negatívumként értékelte azt a tényállást, hogy ez a jog csak addig áll fenn, amíg az érdeklődő felek azonos árajánlatot tesznek. Ha bárki magasabb ajánlatot tesz, ez a jog elveszik.

Bővíteni kellene az elővásárlási joggal rendelkezők listáját

A parlament elé terjesztett rendelet rögzíti, hogy egy adott földterület társtulajdonosának, bérlőjének, a településen élő negyven év alatti földműveseknek, a szomszédos parcellák tulajdonosainak és az államnak is elővásárlási joga lesz. Tánczos szerint ezt a listát mindenképpen bővíteni kellene. „Rajta kellene legyenek a közbirtokosságok vagy a hozzájuk hasonló társulási formák, egyesületek, szövetkezetek. Mindenképpen a helyi közösségeket kellene megerősíteni azáltal, hogy az említett társulási formáknak elővásárlási jogot adnának” – nyomatékosított a politikus.

Agyonbürokratizált eladás és korrupció

A rendelet értelmében az eladási ajánlatot a települések polgármesteri hivatalánál kell bejelenteni, az áruba bocsátott földterületek adásvételét pedig a miniszterelnöki hivatal alárendeltségébe tartozó országos hatóság fogja felügyelni. „Az a procedúra, miszerint egy országos hatóság Bukarestben fogja ellenőrizni, hogy betartottuk-e az elővásárlási jogokat és a román államnak nem csorbult-e valamilyen érdeke, egy olyan bürokráciához fog vezetni, amely gyakorlatilag megbénítja a földpiacot, és a korrupció melegágya is lesz. Úgy látom, komoly viták lesznek e fölött a képviselőházban” – nyugtázta Tánczos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés