
Fotó: Kristó Róbert
Egyelőre még várniuk kell az általános iskolák diákjainak, hogy tízóraijukhoz, a tej és kifli mellé, almát is kapjanak. A kormány a húsvéti vakáció előtt hozta nyilvánosságra az iskolások gyümölcsfogyasztását ösztönző programját, amit az elképzelések szerint még ebben a tanévben életbe is léptetnének. Ám ahogy az lenni szokott, a központi elképzelés sokszor nem találkozik a helyi realitásokkal.
2010. április 21., 16:302010. április 21., 16:30
Fotó: Kristó Róbert
„Egyáltalán nem könnyű egy ilyen programot gyakorlatba ültetni” – hangsúlyozta érdeklődésünkre Borboly Csaba. A Hargita megyei tanács elnöke elmondta, a szállítástól a tárolásig nagyon sok szervezési kérdést kell letisztázni, ez időigényes.
Nem mellékes, hogy Hargita megyében egyetlen termelőt sem találtak, aki részt venne ebben és megfelelne a követelményeknek. „Nem vagyunk almatermelő vidék, ezért nehézségekbe ütközünk” – vallotta be az elöljáró. Hozzátette, a megoldás érdekében a Beszterce-Naszód megyével folytatott szórványprogramnak köszönhetően ottani magyar termelőkkel is felvették a kapcsolatot. A tanácselnöktől egyébként megtudtuk, az intézmény költségvetéséből mintegy százezer eurót különítettek el erre a célra, hiszen a lebonyolítás teljes mértékben a megyei önkormányzatok hatáskörébe tartozik. „Ha bárkinek bármilyen ötlete van arról, hogyan tudjuk ezt is helyi szinten megvalósítani, nyugodtan jelezze azt a megyei tanács programigazgatóságán” – hívta fel a figyelmet Borboly Csaba, kijelentve, a tervezet hosszú távon akár helyi termelőknek is jó lehetőséget biztosítana.
Országszerte mintegy 1,7 millió 1–8. osztályos diák lesz a gyümölcsprogram haszonélvezője, már amennyiben sikerül azt életre kelteni. A tanulók naponta 0,3 lej értékben kapnának almát a már megszokott tej és kifli mellé. A megvalósításra 6,68 millió eurós keret áll rendelkezésre, ebből 4,99 millió eurót az Európai Unió, 1,66 milliót pedig a román állam biztosít. Hargita megye esetében 27 772 diák szerepel a programtervezet listáján.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.