Még nem tudni, mikor adják át az uszodát

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Bár a tervezett munkálatok többsége elkészült, még nem tudni, mikor lehet majd használni a készülő csíkszeredai uszodát.

Kovács Attila

2012. augusztus 10., 13:302012. augusztus 10., 13:30

2012. augusztus 10., 19:412012. augusztus 10., 19:41

 

Úgy tűnik, már csak apró tennivalók maradtak a Jégpálya negyedi építőtelepen, az uszoda melletti parkoló viszont nincs kész, egyelőre csak az előkészületekkel dolgoznak. Az épületbe viszont már a főbejáraton is be lehet jutni, az utca felőli térburkolat elkészült, az előcsarnokban éppen az ablakokat pucolták ott jártunkkor. Utolsó simítások, takarítás zajlik belül, a meszelés már megtörtént, a nagy medence fölé felszerelték az eredményjelző táblát, az öltözők, mosdók, zuhanyzók is készen állnak.

Borsody Zoltán, a kivitelező cég csíkszeredai partnercégének igazgatója azt mondta kérdésünkre, nem lehet tudni pontosan, mikor kerülhet sor a létesítmény átadására, mivel még egyeztetésekre van szükség a városvezetés és a beruházás költségeinek többségét biztosító Országos Beruházási Társasággal (CNI).

Egy ilyen megoldásra váró feladat a földgáz és a villany bevezetése, amely a korábbi késlekedés után továbbra is gondot jelent. Ezt a város költségén végzik el. Mint Szőke Domokos alpolgármester elmondta, a földgáz bevezetését már kifizették, a villany esetében egyeztettek a szolgáltatóval, és közelebbről megtörténnek a bekötések, ezeket a költségeket pedig megpróbálják önrészként elszámolni. Hozzátette, az átvételezésnél majd jelezni fogják az esetleges hiányosságokat, és elvárják ezek kijavítását.

Mint Borsodytól megtudtuk, legutóbb a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetével is egyeztettek arról, hogy olyan rámpák készüljenek, amelyek segítségével a tolószékkel közlekedők is akadálytalanul megközelíthessék az uszodát. Ennek érdekében tervmódosítás is történik.

Jelentős költségek

Korábban Ráduly Róbert Kálmán polgármester úgy vélte, miután elkészül, évente jelentős költséggel jár az uszoda működtetése Csíkszereda számára. Számításai szerint jegyekből, bérletekből, kereskedelmi felületekből származó bevétel mellett évente legalább 150–200 ezer eurót kell költenie a városnak az uszoda üzemeltetésére.

A költségek jelentős részét teszi ki a fűtéshez szükséges földgáz ára, de a víz- és villanyfogyasztás is jelentős. Időkorlátos belépőjegyekre számíthatnak majd a vendégek, az egy órára szóló jegy 10–15 lej lesz felnőttek számára. A város mintegy másfél millió lej értékű többletmunkálatot finanszíroz, erőterem, szauna készül, illetve úszóversenyekhez szükséges időmérő rendszer, falérzékelővel, kijelzővel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Helikopterrel érkezett Székelyföldre Ion Țiriac: jégpályákat szemlézett és az utánpótlásról tárgyalt

Helikopterrel jött Székelyföldre pénteken Ion Țiriac, Románia legismertebb sport- és üzletembere, aki jégpályákat nézett meg, valamint az utánpótlás-jégkorongról is tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy Zsögödben Lénárd András üzletemberrel is találkozott.

Helikopterrel érkezett Székelyföldre Ion Țiriac: jégpályákat szemlézett és az utánpótlásról tárgyalt
2025. július 11., péntek

Fákat vágnak ki a csíkszeredai megyeháza környékén, útlezárásokra lehet számítani

Fakivágásra készülnek Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának székelye körül, az érintett szakaszon útlezárásra kell számítani július 14-én, hétfőn.

Fákat vágnak ki a csíkszeredai megyeháza környékén, útlezárásokra lehet számítani
2025. július 10., csütörtök

Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon

Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.

Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon
Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon
2025. július 10., csütörtök

Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon

2025. július 08., kedd

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt

Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.

Ezer székely leány és még annál több
Ezer székely leány és még annál több
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

2025. július 05., szombat

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda

Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda
2025. július 05., szombat

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon

Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon
2025. július 05., szombat

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók

Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók
2025. július 05., szombat

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban

Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban
2025. július 04., péntek

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában

Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában