
Fotó: Kristó Róbert
Nem volt egy könnyed séta ez az időszak – jellemezte Ráduly Róbert Kálmán a csíkszeredai közterek felújításának két évét. Csíkszereda polgármestere szerint ez volt a leglényegesebb pontja az integrált városfejlesztési tervnek, és az ütemtervhez igazodva sikerült időben befejezni.
2014. január 29., 20:062014. január 29., 20:06
Ráduly az uniós támogatással megvalósult projekt lezárása alkalmával tartott sajtótájékoztatón úgy vélte, a Petőfi Sándor utca, valamint a Szabadság és Majláth Gusztáv Károly terek felújításával a város arculata megváltozott, felfrissült, és ez a következő harminc évre meghatározó lehet.
Nagyrészt pozitív visszajelzéseket kaptak
„Jó székely szokás szerint sokan hangosan megfogalmazták, hogy mi miért nem jó, amikor még negyede vagy fele készült el a munkának, de az utóbbi időben egy-két diverziókeltő kivételével csak pozitív visszajelzéseket kaptam” – mondta a polgármester.
Kérdésünkre hozzátette, az viszont segített, hogy megjelentek olyan vélemények, hangok a városban, miszerint kevés a fa vagy túl sötét este a Szabadság tér, mert ezt ő is jelezte, de a szakemberek arról próbálták meggyőzni, hogy nem így van. Sikerült változtatni ezeken, így a projekt a kivitelezés alatt javult, nem romlott – vélte, egyúttal megemlítve, hogy jó lett volna, ha a javaslatok már az előzetes bemutatók idején érkeznek. A kivágott fákkal kapcsolatban kijelentette, ezek jelentős része már ki volt öregedve, ezért lépni kellett, másképp perekkel szembesülhetett volna a hivatal. Az is elhangzott, egy mamutfenyőt is elültetnek majd, ennek a helyét kell megtalálni.
Lezárult egy korszak
Egy korszak zárult le a projekt befejezésével – ezt Antal Attila alpolgármester fogalmazta meg, aki szerint tíz éve a mostani városvezetőség azért szövetkezett, hogy tegyék rendbe a várost. Ő úgy vélte, bár előzmény nélküli volt ez a méretű kihívás, a kivitelező is meg tudott felelni az elvárásoknak, tartotta a határidőket. „Nemcsak a közterek arculata, hanem a hangulata is megváltozott, más lett a város. A nagyobb kihívás az, hogy tudjuk ezt megőrizni, elejét venni annak, hogy a rongálás kerekedjék felül” – vázolta Antal, aki ehhez a mentalitás megváltozását tartja a legszükségesebbnek.
Tövissi Zsolt műépítész, a beruházás tervezője szerint tervezői szempontból a városgyógyítás volt a téma, egy megcsonkolt város fogódzóit és szerethető köztéri helyeit kellett újra megteremteni. „A sok tévedés mellett igyekeztünk javítani, és sok tapasztalatot gyűjtöttünk” – tette hozzá.
Posztmodern város: előtérben a gyalogosok, kerékpárosok
A közterek felújítása jelentős forgalmi változásokkal is járt a városközpontban, az egyirányúsítás miatt sok ellenvélemény fogalmazódott meg. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre a polgármester Guttmann Szabolcs építészt idézte, aki a marosvásárhelyi parkolóház építése kapcsán egy fórumon elmondta, a modern urbanisztika jellemzőjeként úgy tervezték a városokat, hogy autóval mindenhova el lehessen jutni. Ez a trend már lecsengett, a posztmodern stratégia pedig a gyalogosoknak, kerékpárosoknak is jelentős teret enged. Ráduly szerint ezért a legjobb irányba haladunk, ha eddig ez nem is volt ilyen módon megfogalmazva. Hozzátette, egy hely van, amely nagy forgalmat generál, és ez a zöldségpiac, de ennek elköltöztetésével meg fog változni a helyzet, csökken majd az autós forgalom a város központjában.
A projekt számokban
A két évig tartó munkálatok során összesen 41 660 négyzetméternyi közteret újítottak fel, összesen 6539 négyzetméternyi parkoló, út és kerékpársáv készült, ebből 986 négyzetméter a biciklisáv. Elkészült 177 parkolóhely, ebből 10 a mozgássérültek számára, és 3387 négyzetméter zöldövezetet is felújítottak. Összesen 236 darab 2,5 méternél magasabb fát ültettek el, 77 lámpaoszlopot állítottak fel. A felújított ivóvíz- és csatornahálózat 982 méter, 11 nemlátók által használható gyalogátkelőhely is készült. A kivitelezést az Ing Service-Hidrotran-Garden Proiect cégtársulás végezte, a beruházás 26 millió 520 ezer lejbe került, ezt a Regionális Operatív Program támogatta, a város önrésze 557 ezer lej volt.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.
Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.
A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.
Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.
szóljon hozzá!