
Fotó: Jancsó László
Néhány napja töltéseken dolgozó erőgépek jelentek meg az Olt csíkszentkirályi hídjának közelében. Ez nem jelent egyebet, minthogy gőzerővel zajlik a folyó ezen szakaszán a mederszabályozás. A munkálatok elkezdésének talán a helybeliek örvendenek a legjobban, hiszen idén nyáron jelentős károkat okozott a megduzzadt és kiáradt folyó.
2010. október 06., 20:372010. október 06., 20:37
2010. október 06., 20:502010. október 06., 20:50
Fotó: Jancsó László
Az Olt csíkzsögödi és csíkszentkirályi hídjai között végzik el a szabályozást – tájékoztatott Székely Ernő. A szentkirályi polgármester szerint a környezetvédelmi alapból finanszírozott, 2,5 millió lejes beruházás során a medertakarítással és szélesítéssel együtt a töltéseket is megerősítik. Utóbbiak esetében, ahol indokolt, a magasságot is emelik. Helyenként átereszeket is beépítenek, hogy megnövekedett vízszint esetén enyhíteni lehessen a töltésekre nehezedő nyomáson. „Ezekre a munkálatokra igencsak nagy szükség volt” – magyarázta a polgármester, aki szerint csak idén mintegy 430 ezer lej kárt okozott a községnek a kiáradó Olt. Az elöljáró ezúton köszönetét fejezte ki a megyei önkormányzatnak illetve az országos vízügyi hatóságnak, hogy segítettek a finanszírozás biztosításában.
A Felszeg patak is része a munkálatnak
További jó hírekkel szolgált lapunknak Miklós Géza. Az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének igazgatója elmondta, a beruházás része a szentkirályiaknak számtalan problémát okozó Felszeg patak szabályozása is. Ebben az esetben is kitisztítják a medret, illetve támfalakat építenek ki. Az illetékes szerint ugyancsak pozitívumként könyvelhető el, hogy a korábbiakkal ellentétben nem csak jövő tavasszal, hanem még idén elkezdik a Mindszent pataki munkálatokat. Ennek során, amint arról már korábban beszámoltunk, Csíkszögödtől egészen Mindszentig szabályozzák a medret, utóbbi település közelében pedig egy vízgyűjtő gátat is építenek. Ennek a munkálatnak az értéke megközelíti a 7,5 millió lejt.
„Az udvarhelyi részen is végezhetünk 2,5 millió lej értékű szabályozási munkálatokat. Így elmondhatjuk, jelentős támogatásban részesültünk árvízvédelem terén” – hangsúlyozta az igazgató. Majd hozzátette, hasonló munkálatokat kell végezni az Olt csíkszeredai illetve Csíkszentdomokos-Balánbánya közötti szakaszán, a Rákos patakán, a Kászonokban és a Homoród-mentén. Megjegyzendő, csak az utolsó kettő esetében a beruházandó összeg megközelíti a 30 millió lejt. Miklós Géza reményét fejezte ki, hogy az ezekre szükséges finanszírozás a 2011-es költségvetés része lesz.
Zöld utat kapott a Suta-tó rehabilitálása
Hamarosan elkezdődhet a Suta-tó rehabilitációja – tájékoztatott Miklós Géza, az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének igazgatója. Az erre vonatkozó finanszírozást hétfőn hagyták jóvá. Ez azt jelenti, hogy a közbeszerzési eljárás után máris neki lehet kezdeni a munkálatoknak. Az ezzel kapcsolatos konkrét tervekre és elképzelésekre a későbbiekben még visszatérünk.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.