Májusban kátyúznak a megyei utakon

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Múlt héten fogadták el Hargita megye idei költségvetését, amelyből valamivel több mint kilencmillió lejt különítettek el a megyei utak karbantartására. Ez az összeg új forgalmi táblákra, kátyúk betömésére, sáncok és padka kialakítására elégséges, új aszfaltozási munkálatokra egyelőre nincs kilátás a megyében.

Simon Eszter

2013. április 10., 12:362013. április 10., 12:36

2013. április 10., 12:372013. április 10., 12:37

Hargita Megye Tanácsa múlt hét csütörtökén fogadta el a 2013-as évi költségvetést, ebben 9 millió 157 ezer lejt különítettek el az utak karbantartására. Borboly Csaba az ülésen elmondta, nem tudják abban az ütemben elkezdeni az utak felújítását, ahogy szerették volna, de a közbeszerzési eljárások elindítása érdekében szimbolikus összegeket különítettek el. Ezeknél a beruházásoknál kormánytámogatásokra és uniós forrásokra számítanak, ezek hiányában majd a jövő évi költségvetésben különítenek el pénzt.

Annak ellenére, hogy már télen kiírták a megyei utak nyári karbantartási munkálatainak közbeszerzését, az óvások miatt egyre tolódik ezek elkezdése – tudtuk meg Birtalan Józseftől, Hargita Megye Tanácsának alelnökétől. „Jelenleg óvási időszakban van a kiírás, de a napokban remélhetőleg le tudjuk zárni a procedúrát. Idén elsősorban az utak felületén a tél folyamán kialakult gödröket tudjuk betömni, az utak menti sáncokat kialakítani. A nyári munkálatok közé tartozik a padkavágás és az utak mentének kaszálása is” – számolt be a megyei alelnök, majd hozzátette: nagyobb aszfaltozási munkálatok nem lesznek idén a megyei utakon.

Koncepciót váltottak

Az alelnöktől azt is megtudtuk, hogy ettől az évtől az utakkal kapcsolatos munkálatok kiírásában új koncepciót vezettek be. „Egy csomagban írtuk ki a megye összes leaszfaltozott útjának javítási munkálatait. Azokat a munkálatokat, ahol csupán kavicsozni kell, kisebb csomagokra osztottuk, és külön írtuk ki, ezzel kisebb helybéli cégek, esetleg önkormányzatok számára is lehetőséget adtunk a megpályázásukra” – fejtette ki az alelnök. Kérdésünkre elmondta, hogy reményei szerint májusban nekilátnak a megyei utak kátyúzásának Hargita megyében.

Őszre be kell fejezni 132-es út felújítását

Többször írtunk már a Szentegyházát a Brassó megyei határral összekötő 27 kilométeres útról. A Homoród mentén átvezető megyei út felújítási munkálataiból hátravan még a hidak, átereszek rendbetétele, valamint a területrendezési munkálatok. A hidak állapota egyre romlik, a Szentegyháza és Lövéte közötti részen lévő félig leszakadt. Erre vonatkozó kérdésünkre Birtalan József kifejtette: mivel a korábbi kivitelező cégek csődöt mondtak, nemrég írtak ki egy újabb közbeszerzési eljárást, amely a múlt héten meghiúsult. „Ez év őszéig mindenképpen be kell fejezni az útszakasz teljes felújítását, ugyanis akkor jár le a kivitelezés határideje, ellenkező esetben elveszítjük az erre szánt pénzt” – figyelmeztetett Birtalan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés