
Fotó: Farkas Antal
Múlt héten fogadták el Hargita megye idei költségvetését, amelyből valamivel több mint kilencmillió lejt különítettek el a megyei utak karbantartására. Ez az összeg új forgalmi táblákra, kátyúk betömésére, sáncok és padka kialakítására elégséges, új aszfaltozási munkálatokra egyelőre nincs kilátás a megyében.
2013. április 10., 12:362013. április 10., 12:36
2013. április 10., 12:372013. április 10., 12:37
Hargita Megye Tanácsa múlt hét csütörtökén fogadta el a 2013-as évi költségvetést, ebben 9 millió 157 ezer lejt különítettek el az utak karbantartására. Borboly Csaba az ülésen elmondta, nem tudják abban az ütemben elkezdeni az utak felújítását, ahogy szerették volna, de a közbeszerzési eljárások elindítása érdekében szimbolikus összegeket különítettek el. Ezeknél a beruházásoknál kormánytámogatásokra és uniós forrásokra számítanak, ezek hiányában majd a jövő évi költségvetésben különítenek el pénzt.
Annak ellenére, hogy már télen kiírták a megyei utak nyári karbantartási munkálatainak közbeszerzését, az óvások miatt egyre tolódik ezek elkezdése – tudtuk meg Birtalan Józseftől, Hargita Megye Tanácsának alelnökétől. „Jelenleg óvási időszakban van a kiírás, de a napokban remélhetőleg le tudjuk zárni a procedúrát. Idén elsősorban az utak felületén a tél folyamán kialakult gödröket tudjuk betömni, az utak menti sáncokat kialakítani. A nyári munkálatok közé tartozik a padkavágás és az utak mentének kaszálása is” – számolt be a megyei alelnök, majd hozzátette: nagyobb aszfaltozási munkálatok nem lesznek idén a megyei utakon.
Koncepciót váltottak
Az alelnöktől azt is megtudtuk, hogy ettől az évtől az utakkal kapcsolatos munkálatok kiírásában új koncepciót vezettek be. „Egy csomagban írtuk ki a megye összes leaszfaltozott útjának javítási munkálatait. Azokat a munkálatokat, ahol csupán kavicsozni kell, kisebb csomagokra osztottuk, és külön írtuk ki, ezzel kisebb helybéli cégek, esetleg önkormányzatok számára is lehetőséget adtunk a megpályázásukra” – fejtette ki az alelnök. Kérdésünkre elmondta, hogy reményei szerint májusban nekilátnak a megyei utak kátyúzásának Hargita megyében.
Őszre be kell fejezni 132-es út felújítását Többször írtunk már a Szentegyházát a Brassó megyei határral összekötő 27 kilométeres útról. A Homoród mentén átvezető megyei út felújítási munkálataiból hátravan még a hidak, átereszek rendbetétele, valamint a területrendezési munkálatok. A hidak állapota egyre romlik, a Szentegyháza és Lövéte közötti részen lévő félig leszakadt. Erre vonatkozó kérdésünkre Birtalan József kifejtette: mivel a korábbi kivitelező cégek csődöt mondtak, nemrég írtak ki egy újabb közbeszerzési eljárást, amely a múlt héten meghiúsult. „Ez év őszéig mindenképpen be kell fejezni az útszakasz teljes felújítását, ugyanis akkor jár le a kivitelezés határideje, ellenkező esetben elveszítjük az erre szánt pénzt” – figyelmeztetett Birtalan. |
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!