
A magasra nőtt fű is akadályozta a kilátást – ezt mondta egy könnyebb baleset elszenvedője, aki abban az autóban ült, amelyet múlt héten sodort el a vonat a zsögödfürdői vasúti átjárónál. A vasúti állomásfőnök szerint az elővigyázatosság hiánya volt a döntő.
2016. július 04., 11:542016. július 04., 11:54
Az eset június 28-án történt Csíkszeredában, a zsögödfürdői vasúti átjárónál, ahol sem sorompó, sem fény- vagy hangjelzés nincs, és számos súlyos baleset történt a korábbi években. Egy személygépkocsi akart áthaladni a síneken, a vezető későn észlelte a közeledő vonatot, de hátratolatva sikerült elkerülnie egy súlyos balesetet, a szerelvény a jármű elejét ütötte meg, személyi sérülés nélkül. Az egyik utas szerint a magasra nőtt fű is akadályozta a kilátást.
„A sofőr mellett ültem. Az autó Zsögödfürdő felé tartott, a vasúti átjáróhoz érve megállt, majd óvatosan igyekeztünk áthajtani a síneken, mert nem láttunk semmit. A vonat Csíkszentkirály felől érkezett, én is szóltam az autóvezetőnek, hogy tolasson vissza, mert jön a vonat, meg is tette, de az autó elejét elérte és megütötte. Volt ott egy személy, aki szintén eltakarta a kilátást, de nem figyelmeztetett, hogy közeledik a vonat” – számolt be az utas, Antal Adela. A hölgy elmondta azt is, ő és utastársai nem ismerték ezt a vasúti átjárót, ugyanakkor a kilátást nagyban nehezítette a sínek mentén magasra nőtt aljnövényzet is. Hozzátette, szerinte a vasúti átkelő a sorompó, illetve fény- vagy hangjelzések hiánya miatt veszélyes, erre mindenképp szükség volna a biztonságos áthaladáshoz.
Cornel Roşu, a csíkszeredai vasútállomás infrastruktúráért felelős vezetője szerint túl közel állt meg a vasúti sínekhez az autó, és a vezető nem volt elég elővigyázatos. „Lehet hibáztatni a vasúttársaságot azért, hogy a nagyra nőtt füvet nem kaszálták le, de a probléma leginkább az elővigyázatosság hiányából következett be. Ha időben megáll, elképzelhetetlen, hogy ne lássa meg a vonatot. Ha nem lehetne látni semmit, akkor ott naponta történhetne baleset. Akár van a vasúti átjárónál megállást jelző tábla, akár nincs, kötelező megállni és szétnézni, ez a legfontosabb. Ennek elmulasztása súlyos következményekkel járhat” – figyelmeztetett az illetékes, aki hozzátette, a vonat vezetője figyelmeztető hangjelzéseket adott le, és amikor meglátta az autót, ezt megismételte.
Roşu szerint valóban okozhat problémákat a sínek mellett nagyra nőtt fű és gaz, amely az esőzések következtében lett ilyen nagy – és az eső miatt sem tudtak időben mindenütt kaszálni. Amint azt láttuk, a szerencsés kimenetelű baleset után a zsögödfürdői vasúti átjáró közelében is levágták a nagyra nőtt aljnövényzetet. Ugyanez történt a csíkkarcfalvi vasúti átjárónál, ahol szintén a magasra nőtt fű akadályozta a sínekre való rálátást, időközben ott is lekaszálták ezt.
Balesetek az átjárónál
2007 és 2011 között négyszer gázolt autót a vonat a zsögödi vasúti átjárónál. 2007 nyarán egy áthaladó személygépkocsit ütött el egy tehervonat, majd egy szakaszon maga előtt tolta, amíg a vezető meg tudta állítani a szerelvényt. A sofőr súlyos sérülések nélkül megúszta a balesetet. 2008 áprilisában ennél az átkelőnél egy vonat gázolt el egy személygépkocsit, az autóban ülő két hölgy súlyosan, de nem életveszélyesen sérült meg. 2009-ben egy kisteherautó vontatott egy személygépkocsit, de szerencsétlen módon a vontatókötél elszakadt az átjárón, így az éppen akkor érkező vonat elütötte és a közeli villanyoszlophoz csapta, szinte papírként gyűrve össze az autót. A benne ülő két fiatal szerencsésen megúszta az életveszélyes helyzetet. 2011-ben szintén egy autót gázolt el egy személyvonat, amikor a sofőr az éppen közeledő szerelvény előtt próbált áthajtani a vasúti átjárón, a férfi életét vesztette. 2012-ben felmerült, hogy egy európai uniós pályázat keretében több vasúti átkelőnél, köztük a zsögödinél is, fény- és hangjelzővel ellátott sorompókat helyeznek el, de ez nem történt meg. Ugyanakkor egy általunk akkor megszólaltatott, közlekedéselméletet oktató szakember szerint a zsögödi vasúti átjáróhoz nem szükséges sorompó, mert a jelzőtáblák előtt kötelező módon meg kell állni, és csak akkor haladhat tovább a jármű, ha ezt biztonságosan megteheti.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!