
Fotó: Kristó Róbert
Nemsokára elkezdhetik a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola tornatermének felújítását, a kivitelező építkezési céggel csütörtökön írják alá a szerződést.
2014. július 16., 20:232014. július 16., 20:23
A Kós Károly Szakközépiskola tornatermének felújításáról szóló megvalósíthatósági tanulmányt tavaly decemberben fogadta el a csíkszeredai önkormányzat. Azóta lezajlott a kissé hosszúra nyúlt közbeszerzési eljárás, végül egy székelyudvarhelyi építkezési céget választottak a munka elvégzésére. Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere megkeresésünkre közölte: a munkálatok kivitelezésére csütörtökön írják alá a szerződést, és ezt követően a munkakezdési parancsot is kiadják.
„Napokon belül elkezdhetik a felújítást. A munkálatokat három hónap alatt kell befejezniük, de úgy látjuk, van esély arra, hogy a tanévkezdésre elkészülnek” – bizakodott az alpolgármester. Mint megtudtuk, az építkezési munkára a megvalósíthatósági tanulmányban becsült értékhez, a 875 ezer lejhez képest kevesebbet kell költeniük, ugyanis a kivitelező cég olcsóbban, 721 ezer lejért vállalta a tornaterem felújítását.
Tönkrement sportterem
A felújításra váró tornaterem három iskolát szolgál ki: a Kós Károly, a Venczel József, valamint a Kájoni János szakközépiskolákat. Több mint 2500 diákot érint a beruházás. A meglehetősen elhanyagolt tornaterem modernizálása során kicserélik a nyílászárókat, hőszigetelik az épületet, felújítják a villanyhálózatát, kibővítik a mellékhelyiségeket, leszerelik a falak mentén húzódó fűtőtesteket és légbefúvós fűtésrendszert alakítanak ki.
A játékfelületre a régi műanyagborítás helyett faburkolat kerül. „Színvonalas, több játékra alkalmas tornateremmé alakul” – magyarázta Antal. A tornaterem épületén közel húsz éve, még a 1990-es években végeztek javításokat.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!