
Fotó: Veres Nándor
Lassan teljesen benövi a fű a csíktaplocai parkot és játszóteret, a gyerekeknek szánt felületen a növényzet már akadályozó tényezőnek számít. Az illetékesek szerint a közeljövőben megoldódik a probléma.
2016. június 23., 20:082016. június 23., 20:08
A csíktaplocai játszótéren már a padok rései között is kinőtt a fű, a hintákat nehéz megközelíteni és a labdázásra használt üres területen is akkora a növényzet, hogy áthaladni is nehézkes rajta. Ugyanez a helyzet a borvízforrással is, amelynek vizét elég sokan használják, de magasra nőtt aljnövényzet miatt problémás a megközelítése.
A park területén történő kaszálásért a csíkszeredai városi kertészet felel. Megkeresésünkre a kertészet vezetője, Burista Csilla elmondta, folyamatosan dolgoznak a játszótereken, az egyik alkalmazottjuk csak a városi parkokkal foglalkozik. Most viszont létszámhiányal is küzdenek.
„Két emberünk is beteg, köztük az is, akinek a parkok rendben tartása tartozik a feladatai közé. Ezért most be kell segíteniük egymásnak. Nem hiszem, hogy ennyire el van hanyagolva, mert folyamatosan nyírjuk, de az idén több eső esett, mint általában. Dolgozunk az ügyön, igyekszünk minden játszótérre elérni záros határidőn belül” – tette hozzá Burista.
Közös ének, tánc, ima és gyerekzsivaj töltötte meg szombaton a csíksomlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napján ezrek ünnepelték együtt a székely hagyományokat, miközben a jövő évi házigazdát is kijelölték.
Két közlekedési kihágás ügyében indított büntetőeljárást a rendőrség pénteken Hargita megyében.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
szóljon hozzá!