A tömbház-hőszigetelési programhoz szükséges 50 százalékos állami hozzájárulást Csíkszeredában egyelőre hiába várják, előfordulhat, hogy ebben az évben szünetelnek ezek a munkálatok.
2012. szeptember 03., 14:442012. szeptember 03., 14:44
2012. szeptember 03., 15:262012. szeptember 03., 15:26
Már nem csak halványodik, hanem kezd elveszni a reménye annak, hogy Csíkszeredában idén tömbházakat hőszigeteljenek állami támogatással. Májusban Szőke Domokos alpolgármester úgy fogalmazott, a remény egyre halványodik, most viszont már azt mondta, a remény kezd elveszni, mert semmi jele annak, hogy a tömbház-hőszigetelési programhoz szükséges 50 százalékos állami hozzájárulás megérkezzen.
Bár a kormány több alkalommal is jelezte, hogy a tömbház-hőszigetelési program uniós források bevonásával folytatódik, sőt, a jövő évi kiírásra is lehet már jelentkezni Csíkszeredában, sok lakástulajdonos hiába várja, hogy a soron következő, erre az évre tervezett munkálatok elkezdődjenek. A hőszigetelési program költségeinek fedezésére 2011-ben a kormány 5 millió lejt biztosított Csíkszereda számára, ehhez a város 3 milliót, a lakosság pedig 2 milliót tett hozzá. Legalább ekkora összegre lett volna szükség idén is, korábbi számítások szerint 8 millió lej kormánytámogatás kellene ahhoz, hogy a már jelentkezett tömbházak mindegyikét le tudják szigetelni.
Idén 27 csíkszeredai tömbház, illetve lépcsőház hőszigetelési munkálatainak dokumentációit fogadta el a helyi önkormányzati képviselő-testület. Nemcsak ezek, hanem még további 11 tömbház, illetve lépcsőház lakói várják a hőszigetelés elkezdését – ők még a 2011-es kiírásra jelentkeztek, de finanszírozás hiányában a kivitelezés egy része tavaly elmaradt.
Várni kell
Szőke Domokos alpolgármester azt is elmondta, az elvégzett munkálatok utolsó elszámolásait sem fizette ki a kormány, és semmi jele annak, hogy Csíkszereda a közeljövőben pénzhez juthatna. Mivel már szeptembert írunk, kezd elfogyni az idő. Az alpolgármester szerint az uniós pályázati forrásokból származó pénzre idén biztosan nem lehet számítani, mivel ezeket a pályázatokat külön rendszerben és előírások szerint bonyolítják le.
Ezért az érintett lakástulajdonosi egyesületeknek, amelyek az önrész egy részét is összegyűjtötték, azt javasolják, hogy várjanak, akkor is, ha idén mégsem kezdődne el a hőszigetelés. A munkálatok elvégzésének sorrendje, a korábbi önkormányzati képviselő-testületi határozatnak megfelelően, változatlan marad.
A munkálatokhoz szükséges 20 százalékos önrész átlagértékét jelentő, 800 eurónak megfelelő összeget akkor kérik a lakástulajdonosi egyesületektől, amikor megtudják, mennyi pénzt kap a város a kormánytól. Ha viszont időközben az összegyűjtött pénzt a lakók visszaigénylik, vagy a kellő időpontban az önrész nem áll rendelkezésre, a prioritási lista változhat, és a feltételeket nem teljesítők helyett a következők lépnek előre.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!