Krizantémok széles választéka

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Mindenszentek és a halottak napja előtt megtelt a csíkszeredai piaccsarnok és környéke virágárussal: 2 lejtől 35 lejig terjedő áron hatalmas választékban kínálják a krizantémot. Bő a kínálat a virágüzletek polcain is.

Barabás Hajnal

2015. október 30., 18:492015. október 30., 18:49

Lacz Tibor Nyárádszeredáról érkezett. „Már egy hete itt vagyunk, úgy látjuk, most indult be a piac, most kezdtek el vásárolni az emberek. Azt veszik, amelyik a zsebüknek leginkább megfelelő” – válaszolta érdeklődésünkre. Azt határozattan állította, és több másik eladó is megerősítette, hogy az emberek leginkább a fehér virágú krizantémot választják, esetleg a vöröset. Az olcsó, apró virágú, kis edényes krizantémok fogynak, tudtuk meg az eladókkal való beszélgetésünk során. Nemcsak nyárádmentiek, más települések termesztői is jelen voltak a „virágpiacon”, érkeztek Uzonból, Kibédről, Maksáról és Illyefalváról is. „Még két-három nap, és lecseng a krizantém iránti kereslet. Az a jellemző, hogy utolsó percen vásárolják meg” – mondta egy uzoni árus.

Minden méretben, formában és színben kapható krizantém, az árukat leginkább méretük határozza meg. A nagy fejű, szálas, vágott krizantém száláért egységesen három lejt kértek csütörtökön, a szintén vágott, de bokros virágért, méretétől függően 5–20 lejt. Legolcsóbban az apró edényes, kis virágú krizantémhoz lehetett hozzájutni, 2–3 lejért. A közepes méretű, edényes, szintén bokros és kis virágú példányok 6–12 lejbe, a nagyméretűek 25–35 lejbe kerültek. A szárazvirágokból készült csokrokat 4–5 lejért árulták. Koszorúkat is ajánlottak10–20 lej közötti áron. A virágüzletekben a tobozból készült kis koszorú 19 lejért, a nagyobb 25 lejért kapható, a mohás 22 lej és 35 lejért, a fenyő 19 és 25 lejért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés