
Közel tíz éve, hogy nyomtalanul eltűnt Csíkszeredában az akkor 9 éves Andreea Simona Simon. A vizsgálatot azóta több ügyész is vezette, de az ismételt keresések sem vezettek nyomra. Az eltűnt lány édesanyja biztos benne, hogy lánya életben van.
2015. augusztus 04., 17:542015. augusztus 04., 17:54
Ioana Munteanu, Andreea édesanyja szerint a vizsgálat nem szünetelt az előző években sem. „Mivel egy másik ügyésznek adták át a dossziét, ebben az évben újrakezdték a kihallgatásokat” – mesélte. Hozzátette, februárban őt is kihallgatták, akárcsak több más személyt. Az édesanya esetében hazugságvizsgálatot is végeztek.
Volt egy telefonhívásról készült hangfelvétel, amely Andreea eltűnése után, 2006 januárjában készült, a hívás a vasútállomás melletti nyilvános telefonfülkéből érkezett a 112-es sürgősségi számra. A rögzített hívás során egy magyar akcentussal beszélő férfihang azt mondta románul, hogy ne keressék Simonát, mert meg fog halni. Az édesanya elmondása szerint az utóbbi időben a rendőrség és az ügyészség a szomszédokat is megkereste, hogy megpróbálják azonosítani a hang tulajdonosát.
Az eltűnt kislány édesanyja azt mondja, arra vár, hogy Andreea életjelt adjon magáról. „Tudom, hogy életben van, de nem tudom, hol. Mindig arra vártam, ha 18 éves lesz, életjelt ad magáról. Most 19 éves, de továbbra is várom ezt a jelt” – állítja meggyőződéssel az édesanya, aki abban reménykedik, hogy az ügy minél hamarabb megoldódik. A 2005 decemberében eltűnt kislányról 2009-ben készült először egy portré számítógépes öregítő eljárással, legutóbb pedig idén készített egy hasonlót Florin Lazău rendőrségi kriminalista szakértő.
Andreea Simona Simon 2005. december 15-én tűnt el, amikor édesanyja vásárolni küldte egy, a lakhelyükhöz közeli, Tudor lakótelepi üzletbe. Az üzlet térfigyelő kamerái is rögzítették, hogy ott járt
és távozott, de nem tért haza. A nyomozás azóta is zajlik.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
A csíkszeredai származású Sántha Xénia is játszik a magyarországi RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című tévéshow idei évadjában. A népszerű taktika-pszichológiai reality a héten indult el.
Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.
szóljon hozzá!