Közel félmillió lej a csíkiaknak

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A kalákakezdeményezés keretében közel félmillió lejt különít el a csíkszéki településeknek Hargita Megye Tanácsa. Az említett programban a megyei önkormányzat finanszírozásával és helyi összefogással, munkával újítottak fel közösségi épületeket.

Péter Beáta

2014. október 29., 16:092014. október 29., 16:09

A megyei önkormányzat a településeknek leosztott költségvetés-kiegészítésből tizenkét csíkszéki község tizenöt közösségi épületének feljavítására, építésére összesen 445 ezer lejt utalt ki. Leginkább kultúrotthonok, iskolák, tűzoltóállomások, polgármesteri hivatalok rendbetételére, tatarozására fordítják a pénzt.

Borboly: szükség van a folytatásra

A legtöbb helyen a munkálatok folyamatban vannak, de olyan település is van, ahol már sikerült befejezni. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke szerint ezek a munkálatok az életminőség normalizálását szolgálják a településeken, ugyanakkor magukban hordozzák a térség fejlesztésének lehetőségét.

„A tanintézetek, közösségi épületek felújítása, kijavítása, bővítése a fiatalok itthon maradásához is hozzájárul, hiszen mindannyiunknak fontos, hogy gyerekeinket megfelelő körülmények között tudjuk taníttatni, illetve legyenek olyan helyek, ahova eljárhat, ahol szervezkedhet egy adott közösség. A tavaly elindított kalákakezdeményezésre egyöntetűen az volt a visszajelzés, hogy folytatni kell, hiszen ha kevesebb pénzből is, de közösségi összefogással számos fontos javítást eszközöltünk, amelyek a lakosság mindennapjait könnyítik meg” – hangsúlyozta az elnök.

A csíkszéki települések számára a kalákaprogramon belül kiutalt összegről és a munkálatok állapotáról készített összesítés megtalálható a Csíki Hírlap csütörtöki, október 30-ai lapszámában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége

Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége
2026. június 22., hétfő

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola

Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola
2026. június 22., hétfő

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több csíkszeredai utcában

Átmeneti vagy időszakos vízellátási szünet lesz több csíkszeredai utcában, két lakónegyedben pedig nyomáscsökkenés lehetséges a betervezett munkálatok miatt.

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több csíkszeredai utcában
Hirdetés