Hargita megyében közel ezren vesznek részt az esti tagozatos középiskolai oktatásban. Bár nagy a hiányzások aránya, és az érettségije is kevés estis diáknak sikerült, ám akik kijárják és érettségiznek, azokért érdemes fenntartani ezt az oktatási formát – jelentette ki Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője.
2013. március 12., 15:272013. március 12., 15:27
2013. március 12., 18:232013. március 12., 18:23
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség adatai szerint a megyében 932 diák jár esti oktatásba. Bartolf Hedvig elmondta, tapasztalataik szerint sokan azért vágnak bele felnőtt fejjel ismét a tanulásba, mert alkalmazójuk középiskolai végzettséget kér. Ez nem azonos viszont az érettségi oklevél szükségességével – mutatott rá a főtanfelügyelő, hozzátéve, hogy sokan összetévesztik a két dolgot.
Az esti osztályokban magas az igazolatlan hiányzások aránya – mondta el a főtanfelügyelő. Ez egyrészt azért van így, mert a legtöbben dolgoznak tanulmányaik végzése mellett, másrészt pedig mert sokan ott is hagyják tanév közben az iskolát, ha úgy ítélik meg, hogy az túl nehéz számukra, vagy pedig más munkalehetőségük adódik. Az esti tagozatos diákok felkészültsége elmarad a nappalin tanulókétól, ezt az érettségi eredmények is mutatják – vázolta a főtanfelügyelő. Hargita megyében az érettségi tavaly nyári kiadásán az esti tagozaton végzett diákoknak csak a 2,54 százaléka ment át a vizsgákon. Ez a siralmas eredmény hozzájárult a megyei átmenési arány alacsony mivoltához – mutatott rá Bartolf Hedvig.
A főtanfelügyelő úgy véli, hogy bár a felsorolt adatok nyomán felmerül a kérdés, hogy van-e értelme az esti oktatásnak, ezt a lehetőséget törvény szavatolja, igény is van rá, és megéri működtetni azokért, akik sikeresen elvégzik ezt az oktatási formát.
Nő az igény az utóbbi időben a poszliceális képzések iránt, az ezekbe való jelentkezéshez ugyanis nem szükséges az érettségi oklevél, elegendő a középiskolai végzettség. Hargita megyében 614 személy tanul posztliecális képzés keretében, 21 állami finanszírozású és 6 fizetéses osztály keretében. Van ugyanakkor négy magán tanintézmény is, amely szintén működtet posztliceális képzést, összesen 421 diák számára. Az estivel ellentétben ezen oktatási forma terén kevesebb a hiányzás, és az eredmények is jobbak – mutatott rá a főtanfelügyelő. A beiratkozók mintegy negyven-hatvan százaléka végzi el a képzést, kivételt képeznek az egészségügyi asszisztensképző szakok, amelyeket komolyan vesznek a jelentkezők, és majdnem mindenki elvégzi. Az asszisztensképzés iránt nagy a kereslet, a fizetéses helyeket is betöltik a jelentkezők – mutatott rá Bartolf Hedvig.
Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.
Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.
Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.
Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.
Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.
Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.
Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.
Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.
szóljon hozzá!