Kitiltotta a Sapientia a Nemzetmentő Szabadegyetem előadását

Együtt a magyar nemzet túléléséért címmel tartott volna előadást Csíkszeredában szombaton délután Posta Imre, a Köztársasági Őrezred volt pszichológusa. A Székely-magyar Nemzetmentő Szabadegyetem keretében szervezett rendezvénynek végül más helyszínt kellett biztosítani, ugyanis a Sapientia Egyetem kitiltotta épületéből a szervezőket.

Rédai Botond

2011. február 18., 14:482011. február 18., 14:48

2011. március 04., 13:032011. március 04., 13:03

A Sapientia Egyetem nem ad teret politikai rendezvényeknek

A rendezvény helyszíneként a Sapientia EMTE csíkszeredai épülete szerepel, ami téves. Egy félreértés következtében hirdették meg így az előadást, ugyanis egy tanárkollégánk a saját nevére foglalt termet az épületben, és ezért nem derült ki az egyetem vezetősége számára, hogy miről van szó – tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Makó Zoltán.

A Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánja közleményében egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyetem vezetése, az intézmény szabályzata alapján, minden hasonló rendezvénytől elhatárolódik, majd az említett paragrafust is idézi: „Az EMTE akadémiai közössége távol tartja magát bármiféle pártpolitikai tevékenységtől. Az egyetem kizárólag az oktatást és a tudományos kutatást szolgálja, és nem lehet politikai pártok céljait szolgáló megnyilvánulások színtere. Az egyetem tevékenységében a politika csak a tudományos elemzés tárgyát képezheti” – közölte az intézményvezető.

Kőfalvi: Nem tudjuk, mi áll a háttérben

Volt már hasonló jellegű történés a Sapientia Egyetemen, akkor, ha jól tudom, Bayer Zsolt előadását tiltották ki – fogalmazott érdeklődésünkre Kőfalvi Tímea, az előadás egyik szervezője. Elmondása szerint nem ismeri sem az egyetem vezetőségét, sem a felsőbb érdekeket, nem tudja, milyen háttérdolgok befolyásolják a határozatokat. „Nem méltányos az eljárás, főleg így, hogy az előadás előtt 24 órával történik. Ez nem volt szép a részükről. Az esetet minősíteni nem szeretném” – említette a döntéssel kapcsolatban a szervező. Azt is megtudtuk tőle, az előadás helyszíne végül a Szakszervezetek Művelődési Háza lesz, az időpont ugyancsak szombat, 17 óra.

Miről szól az előadás?

Az eseményt hirdető plakát szerint Posta Imre olyan tényeket mond ki, amelyeket más nem mer, olyan témákat feszeget, amelyeket a médiában a mai napig elhallgatnak a magyarok elől. Erdélyben és Magyarországon az élet napról napra nehezebb, egyre többen maradnak lakás és állás nélkül, kényszerülnek külföldre, egyre kevesebben tudják fizetni a számlákat. Miközben a kormányok ígérnek, a változás nem jön el. Bábok ülnek a román és a magyar kormány élén? A „nemzeti érzelműek” valóban a nemzetért dolgoznak, vagy a nemzet ellen? – írják a szervezők, akik szerint az előadásból többek között a további kérdésekre is válaszokat kapunk: kiknek az érdeke a megtévesztés és a manipuláció, az erkölcsi lezüllesztés, az országok, magánszemélyek eladósítása és a gazdaság destabilizálása? Vajon lejárató kampány folyik a világban a katolikus vallás ellen? Miért van ilyen nehéz helyzetben a mezőgazdaság? Miért olyan fontos most az összetartozás erősítése?

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Nem szavainkból, hanem tetteinkből tanulnak a gyermekek

A szülőket árgus szemekkel figyelik az óvodások, kisiskolások, kamaszok, fiatalok, és másolják viselkedésüket. Nem szavainkkal, hanem tetteinkkel nevelünk – hívta fel a figyelmet Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus Marosvásárhelyen.

Nem szavainkból, hanem tetteinkből tanulnak a gyermekek
2025. május 11., vasárnap

Az AUR szerint George Simonnak tulajdonított hamis levél terjed a közösségi oldalakon

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint hamis az a George Simionnak tulajdonított levél, amelyik ezekben a napokban terjed a közösségi oldalakon.

Az AUR szerint George Simonnak tulajdonított hamis levél terjed a közösségi oldalakon
2025. május 11., vasárnap

Nicușor Dan: a romániai magyaroknak is joguk van beleszólni abba, hogy milyen irányban haladjon az ország

Nicușor Dan vasárnap kijelentette, hogy igyekszik a kampányban szóba állni azokkal is, akiknek az övétől eltérő a véleménye.

Nicușor Dan: a romániai magyaroknak is joguk van beleszólni abba, hogy milyen irányban haladjon az ország
2025. május 11., vasárnap

Jövő héten is kitart a szokatlanul hideg, csapadékos idő

A következő napokban szinte az egész országban szokatlan hideg lesz az a sokéves átlaghoz képest a meteorológiai szolgálat vasárnapi előrejelzése szerint. A szél élénkülésére, esőkre, havas esőre, a hegyekben pedig havazásra van kilátás.

Jövő héten is kitart a szokatlanul hideg, csapadékos idő
2025. május 11., vasárnap

Nőtt a nyugdíjasok és a szociális juttasában részesülők száma is

Idén áprilisban 4.686.479 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 21.837-tel többet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2759 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból, melyeket az Agerpres szemléz.

Nőtt a nyugdíjasok és a szociális juttasában részesülők száma is
2025. május 11., vasárnap

Áramszünet lesz több Hargita és Maros megyei településen

Az áramszolgáltató előre tervezett karbantartási munkálatai miatt május 13-án, kedden ideiglenes áramszünetekre kell számítani több Hargita és Maros megyei településen – figyelmeztet a vállalat.

Áramszünet lesz több Hargita és Maros megyei településen
2025. május 11., vasárnap

Májusi fagy: mínusz 1 fok alá hűlt Csíkban

Bevált a meteorológusok előrejelzése, május derekához képest országszerte hűvös volt a szombati nap és az azt követő éjszaka. Csíkszeredában mínusz 1,1 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, de Székelyföld többi részén sem volt sokkal melegebb.

Májusi fagy: mínusz 1 fok alá hűlt Csíkban
2025. május 11., vasárnap

A legősibb szakma virágzása eleinknél

A történelemkönyvekből kitűnik, hogy a 19. század végére gazdasági-társadalmi fejlődésben Székelyföld kezdett egyre inkább leszakadni az ország nyugatibb részétől. Ám úgy tűnik, a legősibb mesterség művelésében azért igyekezett tartani a lépést.

A legősibb szakma virágzása eleinknél
A legősibb szakma virágzása eleinknél
2025. május 11., vasárnap

A legősibb szakma virágzása eleinknél

2025. május 10., szombat

Orbán–Kelemen egyeztetés: a magyar kormány meghatározónak tekinti az RMDSZ álláspontját

Telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. A magyar kormányfő erről a Facebook-oldalán számolt be.

Orbán–Kelemen egyeztetés: a magyar kormány meghatározónak tekinti az RMDSZ álláspontját
2025. május 10., szombat

Tánczos: felelős kormányra és azonnali reformokra van szükség

Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Tánczos: felelős kormányra és azonnali reformokra van szükség