
Fotó: Veres Nándor
Hozzávetőleg nyolcszáz kisállat tekinthető meg a vasárnapig tartó kisállat-kiállításon a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. A gazdálkodó vidékiek és érdeklődő fiatalok mellett a nyulakra, galambokra, valamint háziszárnyasokra már első nap több kisiskolás és óvódás csoport is kiváncsi volt.
2014. február 14., 16:292014. február 14., 16:29
A tizenhetedik alkalommal megszervezett kisállat-kiállítást péntektől vasárnapig lehet megtekinteni Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A három napos rendezvény első napján a szervező Hobby Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke, Aczél Lajos arról számolt be, hogy a kiállítás lehetőséget biztosít a tenyésztőknek egyrészt arra, hogy megismerjék, felmérjék az egymás által tartott tiszta fajokat, másrészt, hogy azokat az érdeklődőknek is bemutassák.
Nyolcszáz kiállított kisállat
Kiállításra került hozzávetőleg 150 nyúl, 270 háziszárnyas és 400 galamb, amelyek az egyesület negyven tagjának tulajdonát képezik – számolt be az elnök, aki saját állatállományából négy galambot, négy nyulat, hat háziszárnyast és egy pávát is kiállított. Kifejtette, nagy öröm számukra, hogy egyre több kisiskolás és óvódás csoport látogat el hozzájuk, hiszen a fiatalokban látják a jövőt.
Barátságban a székelyföldi kisállattenyésztők
Beszélgetésünkhöz csatlakozott Ferencz János, a Kisállattenyésztők Háromszéki Egyesületének egyik alapítótagja is, aki közben szemügyre vette a kiállított állatokat. Elmondta, habár saját egyesületük is erre a hétvégére szervezte a kisállat-kiállítást, mégis szakítottak időt arra, hogy eljöjjenek Csíkszeredába, hiszen baráti viszony van a székelyföldi tenyésztők között. Az általa évről-évre látogatott kiállítást idén is színvonalasnak ítéli, mivel minőségi állatállományt vonultatnak fel.
Népszerű nyulak
A csíkszeredai Bíró Éva két és fél éves unokájával nézegette a kisállatokat. A nagymama elmondása szerint a fiú leginkább a nyulak iránt érdeklődött, a kakasok hangos kukorékolása ijesztő volt számára. Mosolyogva hozzátette, amennyire szereti az unoka a szürke galambokat szabadtéren hajkurászni, pénteken annál kevésbé foglalkoztatták a ketrecben lévő fehérek.
Már a korábbi években is megnézte a kiállított állatokat a húszéves Nagy Imre, aki idén egy barátjával érkezett a kisállat mustrára. Őt leginkább a nyulak érdekelték, mivel ő maga is tart egy párat otthon. Az ilyen alkalmakkor lehetősége van megnézni, hogy milyen fajok vannak, és mennyibe kerülnek. Az idei felhozatalt változatosnak találja.
Hétvégén vásárlási lehetőség
Kristály Zoltán tenyészetéből kétféle tyúk és öt fajta galamb tekinthető meg a kiállításon. A csíkszentdomokosi gazda tapasztalata szerint a szombati nap a legforgalmasabb, péntekenként főként gyermekek érkeznek csoportosan. Az érdeklődők kérdéseikkel bármikor fordulhatnak a tenyésztőkhöz, az állatokból pedig szombaton és vasárnap lehet vásárolni – tette hozzá. Ugyanakkor kiemelte, minden korosztályból érkeznek látogatók, akikkel a vasárnapi tombola (amelyen kisállatokat lehet nyerni) révén is megpróbálnak kedvet csinálni a tenyésztéshez.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!