
Fotó: Kristó Róbert
Hargita Megye Tanácsának segítségével 250 ezer lejt fordíthat Csíkszentgyörgy önkormányzata a község ivóvízrendszerének kialakítása. Ez az összeg a gerincvezeték lefektetésének befejezésére elég, a további munkálatok megvalósításához az eddig is várt kormányzati támogatásra lesz szükség.
2013. október 31., 17:422013. október 31., 17:42
2013. október 31., 18:002013. október 31., 18:00
Több éve fogtak hozzá Csíkszentgyörgy községben az ivóvízrendszer kialakításához, a munkálatokat a kormányzati támogatások utalásának függvényében végzik. A fejlesztési minisztérium finanszírozásával zajló projektben újabb előrelépést jelent a hét elején elkezdett munkálat. Ez úgy vált lehetővé, hogy a község a megyei önkormányzat részéről 250 ezer lejes támogatást kapott. Ebből az összegből hozzávetőlegesen 2,5 km vezeték kerül majd föld alá, a kivitelezést már elkezdték Bánkfalván – tájékoztatott György József polgármester.
A községvezető elmondta, még messze vannak a projekt befejezésétől, mivel a beruházási pénzek elszórtan érkeznek, emiatt mindig csak annyi előrelépést tudnak eszközölni, amennyire anyagi forrás van. „Ha ilyen ütemben fognak támogatni, akkor jó néhány évbe kerül, míg rá lehet csatlakozni a teljesen kiépített ivóvíz-hálózatra. Ennek ellenére optimista vagyok, remélem, hogy ez az állapot változni fog” – nyugtázta az elöljáró.
Megtudtuk, a helyi önkormányzat elképzelése az, hogy nem várják meg a teljes 48 kilométernyi vezeték lefektetését, hanem a főút menti gerincvezeték legrövidebb idő alatti kiépítését követően már arra rákapcsolnák a vizet. Ezáltal legalább a fővezeték mellett lakók nem kellene még éveket várjanak a vezetékes víz használatára. Ehhez szükséges lesz egy, a jelenleginél nagyobb értékű támogatás, amelyet a vízkezelő állomás kialakítására fordíthatnak – fejtette ki elgondolásukat a polgármester.
Szintén támogatásfüggő csatornázás
A községben 2010-ben elkezdett szennyvízcsatorna-rendszer kialakításának előrelépése szintén a kormányzati támogatásoktól függ. Az évek során kiépítették a Bánkfalvát, Csíkszentgyörgyöt, Újfalut, Menaságot és Pottyondot érintő gerincvezetéket, amelyet az elmúlt hetekben nyomáspróbának is alávetettek. Szükség lenne még 13 helyen aszfaltutak alatti átfúrásra, azt követően pedig sor kerülhetne a derítőállomás kiépítésére. Ezek finanszírozására egyelőre még várnak – tudtuk meg Györgytől.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!