Két, maszkot viselő férfi rabolta ki a csíkszeredai Nagyrét utcában található szupermarketet vasárnap este.
2012. december 30., 23:032012. december 30., 23:03
2013. január 02., 14:272013. január 02., 14:27
A tettesek kevéssel zárás után, fél hétkor az áruház egyik hátsó irodáján keresztül jutottak az épületbe, ahol egy lőfegyvernek látszó tárggyal megfenyegettek három, még az üzletben tartózkodó női alkalmazottat, elvették a napi bevételt, és távoztak.
A hét óra előtt tíz perccel riasztott rendőrök több járművel vonultak ki a helyszínre, ahol rögzítették a nyomokat, és felvették a dolgozók vallomásait. A szupermarketé mellett a szomszédos benzinkút biztonsági kameráinak felvételeit is vizsgálják a nyomozók. Az okozott anyagi kár összegének pontos megállapítása még folyamatban van – tájékoztatott Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rablás során senki sem sérült meg, az elkövetőket nagy erőkkel keresik a rendfenntartók.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!