Kikapcsolódás és együttlét

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Számos nyári táborban vettek részt idén az állami gondozásban élő Hargita megyei gyermekek. A csíkszeredai Szent Anna Elhelyező Központ fiataljai például Csíkcsomortánban sátortáborban voltak, jelenleg pedig a zsögödi Cari Tábor nyújt számukra kikapcsolódást.

Barabás Hajnal

2014. augusztus 28., 20:272014. augusztus 28., 20:27

A nyár folyamán több tábort is szerveztek a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság ellátottjainak. A csíkszeredai Szent Anna Elhelyező Központ közel harminc fiatalja hétfő óta tartózkodik a zsögödi Cari Táborban. „Csoportos beszélgetéseken veszünk részt, közös játékokat játszunk, zenélni is szoktunk, filmet is nézünk” – sorolta a tábori tevékenységeket Gábor Piroska. A lány bevallása szerint a társaság miatt szeret ilyen programokban részt venni. A hátrányos helyzetű fiatalok a Szent Anna-tóhoz is elmennek a közeljövőben kirándulni.

1100 gyermek a rendszerben

A Hargita megyei, állami gondozásban élő gyermekek számára számos nyári tábort, rendezvényt szerveztek. Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője elmondta, a nyári programok részeként szombaton a csíkszeredai elhelyezőközpontokban nevelkedő gyerekek is fellépnek a budapesti Petőfi Csarnokban, ahol a Kárpát-medence más hátrányos helyzetben lévő gyerekeivel együtt előadják az István a király című rockoperát.

„Vannak gyerekeink, akik a tánckarban, illetve az énekkarban vannak, de van szólóénekesünk is, Torda hangját Berkeczi Barni, az egyik ügyes csíki kamaszunk fogja előadni” – árulta el az igazgató.

Hasznos táborok

Az angol és a román nyelv elsajátítását segítő táborokat is szerveztek Zsögödben, ezeken 12-15 gyermek vehetett részt. Az angol táborban két oktatót a magyarországi Csányi Alapítvány biztosított. Az igazgató ugyanakkor közölte, szeptember elején a Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság által szervezett tengeri táborra kilencven helyet ajánlottak fel az állami gondozásban lévők számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés