Csíkban is kezdődhet az aratás

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Ha minden jól megy, és az időjárási körülmények is hozzájárulnak, már ezen a hétvégén elkezdődhet Csíkszéken az őszi gabonafélék aratása. A szakemberek szerint az előző évektől eltérően ezúttal egy kicsivel később, csak augusztus elején mehetnek a kombájnok a földekre.

Rédai Botond

2014. július 31., 18:512014. július 31., 18:51

„Csíkban még nem vagyunk megkésve az aratással. A száraz években szokott július utolsó hetén elkezdődni, ez az év a sok csapadék miatt, egy kicsit más” – fogalmazott Török Jenő. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője kifejtette, a korai gabonafajtákat már most lehet aratni, csak kellene legyen 2-3 nap száraz idő ahhoz, hogy száradjon ki a talaj, másként a gépek nem tudnák rámenni a földekre.

Jó lesz a termés

„A termés jónak néz ki, nagy panaszunk nem lehet. De nagyon sok az ledőlt gabona” – említette az előfordulható problémákat az igazgató. Elmondása szerint az ilyen parcellákon nehezebb betakarítani a termést, az állapotokat csak súlyosbítja, hogy sok helyen nagyon elszaporodott a gyom. „Mikor a táblák dőltsége kombinálódik a gyommal, akkor már sokkal nehezebb a betakarítás, nem lesz olyan tiszta a gabona, szállítása során gondok akadhatnak. Az ilyen gabonákban pedig sokkal több szem ki van már csírázva” – magyarázta a szakember. Török szerint az idei csapadékosabb év egy érdekes jelenségre is felhívja a figyelmet.

„Ez az év jól mutatja, hogy sokszor a műtrágyaszóró gépeink nem egyenletesen dolgoznak. Csapadékos időjárásos évben ez nagyon jól látszik, mert ott dől le a gabona, ahol többet szórtak rá” – említette az intézményvezető. Hozzátette, ennek ellenére a becslések szerint mintegy 3,5 tonnás átlaghozamra számítanak hektáronként. Ez a mi vidékünkön jónak mondható, hiszen a sokévi átlag kevéssel haladja meg a 2,5 tonnát.

Hasonlóképpen nyilatkozott Vitos László. A csíkkozmási Nyerges Társulás vezetője is átlagon felüli hozamot remél, mint említette, az aratógépekkel ezen a hétvégén szeretnék elkezdeni a munkát, már ha az időjárás is hozzájárul ehhez. Az illetékes szerint is minél hamarabb el kell kezdeni a betakarítást, hiszen a parcellák eldőlt részen kezdte benőni a gyom a gabonát. „Esetünkben körülbelül 4,5-5 tonnás átlaghozamra számítok” – zárta beszélgetésünket Vitos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés