
Fotó: Kristó Róbert
Másfél esztendő alatt ötezerrel csökkent a Hargita megyei adófizető munkavállalók száma – derült ki a Hargita Megyei Közpénzügyi Vezérigazgatóság vezetőjének kimutatásából.
2013. szeptember 24., 19:382013. szeptember 24., 19:38
2013. szeptember 24., 19:482013. szeptember 24., 19:48
Meghatározott időszakonként készítenek kimutatásokat a prefektusi hivatalnak az állami intézmények megyei vezetői, legutóbb Kedves Imre, a Hargita megyei pénzügy ügyvezető igazgatója készítette el periodikus beszámolóját.
Közel tizenhatezer jogi személy
Az összesítésből kiderül, hogy Hargita megyében idén június végén 114 216 adófizető személy volt, 5348-cal kevesebb, mint tavaly januárban; a csökkenés közel ötszázalékos. Ezen belül idén júniusban 15 973 jogi személyt tartottak nyilván, kilencvenhárommal kevesebbet, mint 2012 januárjában. A tevékenységüket időszakosan felfüggesztett cégek száma a következőképpen alakult: tavaly év elején közel kétezer ilyen vállalkozás volt, idén év közben pedig 1884. Csökkent ugyanakkor a felszámolás alatt lévő egységek száma, tavaly 375 egység ellen zajlott felszámolás, idén júniusban pedig 187 ellen, ezek egy része ellen már a múlt esztendőben elkezdődött a felszámolási folyamat, de csak idén fejeződött be. Magas az inaktívvá nyilvánított cégek száma is: idén 1864 vállalkozás – közel kétszázzal több mint tavaly – került ebbe a kategóriába.
Nőtt, igaz, csak nyolccal, az olyan egységek száma, amelyeknek nem Hargita megyében van a cégközpontjuk. Ide sorolhatók például a bankok vagy az üzemanyagtöltő állomások. Összesen 778 másodlagos egység található a megyében.
Engedéllyel rendelkező természetes személyek
A jogi személyek mellett a tevékenységüket engedélyeztetett természetes személyek alkotják az adófizetők egy másik, jól elkülöníthető csoportját. A kimutatás szerint 2012. január elsején 10 673, idén júniusban 452-vel több ilyen természetes személyről tudtak a megyei pénzügyi hivatalban. Egyébként ebbe a csoportba sorolhatók a családorvosok, közjegyzők, könyvelők, könyvszakértők, családi vállalkozások.
Az adófizetők nagy része különböző tevékenységi kód (ún. CAEN-kód) alá tartozó cégeknél dolgozik: összesen 87 ezren, ötezerrel kevesebben, mint tavaly év elején.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!