Szakszervezetek Művelődési Háza: kevés a jótékonykodó

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Mindössze százötven jegyet tudott értékesíteni a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Háza azon a jótékonysági koncerten, amelyet azért szerveztek, hogy a bevételből kifizethessék az épület felgyűlt közműtartózásainak egy részét. Az épületben lép fel szeptember 27-én Zorán.

Kozán István

2012. szeptember 10., 15:522012. szeptember 10., 15:52

2012. szeptember 10., 19:172012. szeptember 10., 19:17

 

„Be kell vallanom, hogy több érdeklődőre számítottam. De az már jó hír, hogy a tizenöt lejért jegyet váltók szinte mindegyike olyan személy volt, aki számára tényleg fontos a Szakszervezetek Művelődési Házának sorsa” – ismeri el Szederjesi Ferenc.

A csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának igazgatója szerint azzal is magyarázható a Bojtorján együttes „negyedházas” koncertje, hogy a népszerű zenekar az utóbbi években több alkalommal is fellépett Székelyföldön, így sokan saját településükön láthatták-hallhatták Pomázi Zoltánékat. A szeptember másodikai koncertjegyekből befolyt összeget a művelődési ház villanyszámlájának kiegyenlítésére fordítják.

Zorán Csíkszeredában
 
A csíkszeredai „új kultúrházban” legközelebb, szeptember 27-én este hét órától Zorán koncertezik. „Egy kolozsvári rendezvényszervező iroda meghívására jön Csíkszeredába Zorán, tőlünk a termet bérlik. Egy jegy ára 45 lejbe fog kerülni” – tudjuk meg az igazgatótól.

Közben két helyi iskola, a Márton Áron Gimnázium és a Nagy István Művészeti Szakközépiskola diáktanácsa is megkereste Szederjesit, arról érdeklődvén, van-e esély arra, hogy a művelődési házban szervezzék a gólyabált. „A gólyabál előadása után a bulit is nálunk szeretnék megszervezni, mivel Csíkszeredában már nincs olyan szórakozóhely, ahol nagyobb tömeget be tudnának fogadni. Egyelőre nem tudtam biztos választ adni a diákoknak, abban maradtunk, időben értesítem, ha alkalmassá válik a terem az előadás és az azt követő buli megszervezésére” – magyarázza az igazgató.

Többször írtunk arról, hogy a Szakszervezetek Művelődési Házában a felhalmozott tartozások miatt   tavaly márciusban elzárták a fűtést. Közben több cég, illetve a Kájoni János Hargita Megyei Könyvtár is elköltözött az épületből, így a bevételkiesés miatt a villanyszámlát sem sikerült kiegyenlíteni. Ezért nemrég Szederjesi Ferenc úgy döntött, jótékonysági koncertekből és színházi előadásokból próbál pénzhez jutni, hogy rendezni lehessen a felgyűlt tartozásokat, legalábbis azok egy részét. Elsőként a már említett magyarországi Bojtorján együttest hívták meg.

A művelődési ház anyagi megsegítését a városi és megyei önkormányzattól is kérte az igazgató, ám a város- és megyei vezetés nem tudott segíteni, mert az építmény a Frăţia Szabad Szakszervezeti Szövetség tulajdonában van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés