Két éve történt a Csíkszeredát megrázó tragédia

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Tragédia árnyékolta be két éve Csíkszeredában a március 15-ei nemzeti ünnepet: a Brassói út és a Jégpálya utcák találkozásánál egy jármű felhajtott a járdára, elgázolt egy nőt, majd villanyoszlopnak csapódott.

Pinti Attila

2016. március 15., 10:422016. március 15., 10:42

2016. március 15., 11:292016. március 15., 11:29

A szerencsétlenségben az autó 35 éves vezetője és a mellette ülő 38 éves személy, valamint az elgázolt 53 éves homoródfürdői gyalogos életét vesztette. Az autó hátsó ülésén lévő 24 éves utas könnyebben sérült. Az autóban ülők mindhárman rendőrök voltak, az éjszakai műszak lejárta után mintegy két órával következett be a tragédia.

Felszólítások lemondásra

Két nappal a történtek után Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda akkori polgármestere tisztségéből való távozásra szólította fel Radu Sandu Moldovant, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság parancsnokát. Még aznap Tánczos Barna szenátor beadvánnyal fordult a belügyminisztériumhoz, a parancsnok menesztését kérve. Az érintett nem reagált sem a városvezető, sem a szenátor szavaira.

A Ráduly felszólítását követő napon egy rendőrségi szakmai testület és két szakszervezet közös állásfoglalásban az akkori polgármestert szólították fel, hogy inkább ő mondjon le becsületből, képmutatást és hazugságot emlegetve. Ráduly akkor így reagált: „én szégyellem magam, hogy Hargita megyének olyan rendőrparancsnoka van, aki egy ilyen tragédiát követően személytelen, ismeretlen testületek mögé menekül”.

Ügyészségi válasz

Szerkesztőségünk időközben több alkalommal is a szerencsétlenség körülményeit kivizsgáló ügyészséghez fordult, az elhunyt rendőrök törvényszéki orvostani vizsgálatának eredményeit kérve. 2015 áprilisában kaptunk érdemi választ: mint tájékoztattak, a hivatalos vizsgálatot a hatóságok még 2014 tavaszán befejezték. A gondatlanságból elkövetett emberölés elkövetője maga is életét vesztette, az ügyet ezzel júniusban lezárták – állt a válaszban. A BMW-t vezető közlekedésrendész vérében – két mintavétel után – 1,15, illetve 1,40 ezrelékes alkoholszintet állapított meg a törvényszéki orvos.

Vizsgálatok a tragédia után

Miután az ügyészség igazolta a feltételezést, miszerint alkohol befolyása alatt okozta a rendőr a tragédiát, tavaly áprilisban kérdéseket intéztünk a megyei rendőr-főkapitánysághoz. Válaszokat vártunk arra, hogy felelősségre vonták-e a csíkszeredai rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjét, illetve a tragédia óta milyen ellenőrző és megelőző intézkedéseket vezettek be, hogy elejét vegyék a hasonló szerencsétlenségeknek. „A baleset pillanatában a rendőrök autóvezetői és utas minőségben voltak, ilyen esetben pedig nem terheli felelősség az intézményt” – olvashattuk a válaszban. A rendőrök felettesei ellen nem indult fegyelmi eljárás. Ennek ellenére a főkapitányság valamennyi rendészeti osztályra kiterjedő új megelőző intézkedéseket vezetett be: a rendőröket célzó gyakoribb időszakos vizsgálatok továbbra is zajlanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés