Nem tartotta be ígéretét a kormány, miszerint 2012 decemberében minden arra jogosult gazda megkapja a területalapú támogatások (SAPS) teljes összegét. Mint azt a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségtől (APIA) megtudtuk, a megyebeli jogosultak csupán harmadának érkezett meg a pénz a bankszámlára.
2013. január 07., 17:492013. január 07., 17:49
2013. január 07., 19:032013. január 07., 19:03
Haschi András, a megyei APIA igazgatója elmondta, a szakminisztérium tavaly ősszel jelentette be, hogy 2012 végéig minden érintett gazda megkapja az őt illető teljes összeget a területalapú támogatásokból. „Mi minden ezzel kapcsolatos teendőt időben elvégeztünk, a kifizetési listákat elküldtük a központi APIA-nak. Innen már nem rajtunk múlik” – magyarázta az illetékes.
Hozzátette, a megyei APIA minden adminisztratív feladatot elvégzett, az ellenőrzéseket is lezárta, így elvileg semmi akadálya annak, hogy a gazdák megkaphassák a pénzüket. Haschi kiemelte, a véglegesített kifizetési listákat időben elküldték a fővárosba, már nem lenne más hátra, minthogy a bukarestiek kiadják a kifizetési utasítást. „Információim szerint az érintettek csupán egyharmadának utalták át a teljes támogatási összeget. Nem merek jóslatokba bocsátkozni, hogy mikorra történhetnek meg a kifizetések. Remélem az első negyedévben csak sort kerítenek rá” – említette az igazgató, megjegyezve, a törvény által leszögezett határidő egyébként június 30.
Hargita megyében a 2012-es évre összesen 30 500 igénylést tettek le területalapú támogatásra, 195 ezer hektárra. Az alaptámogatás összege egyébként 106 euró, az agrárkörnyezeti támogatás egyes és kettes csomagja révén pedig hektáronként további 124 és 58 eurót kaphatnak a jogosultak. A kedvezőtlen adottságú területekért még 107 eurót fizetnek ki hektáronként, a nemzeti kiegészítő támogatás értéke pedig egy hektárra 35 euró. A számítások szerint a megyébe a SAPS-juttatások során összesen mintegy 45 millió euró fog érkezni.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
szóljon hozzá!