Késleltetett árvízvédelmi beruházások

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Továbbra sem lehet tudni, mikor kezdődhet el a Mindszent-patakán létesítendő vízgyűjtő gát építése. Szintén kérdéses, hogy mikor indulnak a Suta-tóval kapcsolatos rehabilitációs munkálatok. E két beruházás révén szeretnék megoldani a hatóságok a csíkzsögödi térség árvízmentesítését. Más csíki településen viszont már egy ideje zajlanak az árvízvédelmi projektek.

Rédai Botond

2011. szeptember 08., 17:402011. szeptember 08., 17:40

2011. szeptember 08., 19:122011. szeptember 08., 19:12

Van, ahol már dolgoznak, máshol még várnak a munkálatok elkezdésére

Amint azt Miklós Géza, az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének igazgatója elmondta, a vízgyűjtő esetében tervezőt kellett cserélni, így egyelőre még találgatni sem lehet, mikor kezdheti el munkáját az erre kijelölt máramarosi cég. A patakszabályozást is magába foglaló beruházás teljes költsége hétmillió lej, az összeg teljes mértékben a kivitelező rendelkezésére áll.

A szakember kihangsúlyozta, ezen munkálat révén megoldódik a csíkzsögödi térség árvízmentesítése, hiszen a 400 ezer köbméter kapacitású, nem állandó hozammal rendelkező tó amellett, hogy felfogja a mindszenti és környékbeli csapadékot, áteresztőjével megfelelő szinten tudja tartani a vízhozamot. A Suta-tó hasonló korlátozásával együtt pedig a Fitód-patakának hozama sem fogja meghaladni a főút alatti hidat, mely másodpercenként legtöbb tizenkét köbméter vizet képes átvezetni.

A Suta-tó esetében is rendelkezésre áll a kivitelezéshez szükséges négymillió lej, ám a közbeszerzési eljárás folyamata megtorpanni látszik. Ez a beruházás egyébként tartalmazza a Fitód-patak szabályozását, a gát rehabilitálását, a Suta-tó kitakarítását, illetve a három kisebb tavacska „rendszerbe tevését”. Utóbbi azt jelenti, hogy a kis tavak a hordalék felfogásában játszanak majd szerepet, így elkerülhető lesz a nagy tó ismételt feltöltődése.

Javában zajlanak viszont az árvízvédelmi munkálatok a Rákos-patakán. Az illetékes tájékoztatása szerint jelenleg Vacsárcsiban és Ajnádon zajlik a patakmeder szabályozása, támfalak kiépítése. A rendelkezésre álló pénzmennyiség függvényében még idén a patak alsó szakaszain is nekiláthatnak a szabályozásnak.

Ugyancsak jó hír a felcsíkiak számára, hogy rajtra kész az Olt folyó Szentdomokos és Balánbánya közötti részének a szabályozása. A 8,3 millió lej értékű projekt elkezdésének feltétele, hogy a piteşti-i táblabíróság elutasítsa a közbeszerzési eljárással kapcsolatos fellebbezést.

Miklós Géza arról is beszámolt, tervezés alatt van a Kászon, illetve a Homoród patakokkal kapcsolatos árvízvédelmi projekt, előbbire 13,5 millió lej, míg utóbbira 16,5 millió lej van elkülönítve.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Jobbkormányos autók: kiderült, mi okozza a legtöbb balesetet

A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.

Jobbkormányos autók: kiderült, mi okozza a legtöbb balesetet
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Amikor túl szép, hogy igaz legyen: csalásra utalhatnak a gyanúsan alacsony árak

A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.

Amikor túl szép, hogy igaz legyen: csalásra utalhatnak a gyanúsan alacsony árak
2026. április 26., vasárnap

Növekvő árak, szűkülő kínálat: idén is folytatódik az Új otthon program

A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.

Növekvő árak, szűkülő kínálat: idén is folytatódik az Új otthon program
2026. április 26., vasárnap

Külügyminiszter: az orosz nagykövet nem tudta cáfolni a drón orosz eredetét

Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.

Külügyminiszter: az orosz nagykövet nem tudta cáfolni a drón orosz eredetét
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Április végi fagy Csíkszeredában

Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.

Április végi fagy Csíkszeredában
Április végi fagy Csíkszeredában
2026. április 26., vasárnap

Április végi fagy Csíkszeredában

2026. április 25., szombat

Drónincidens: Bukarest határozott üzenetet küldött Moszkvának

A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.

Drónincidens: Bukarest határozott üzenetet küldött Moszkvának
2026. április 25., szombat

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, a nemzeti oldal újjászervezésén fog dolgozni

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát – ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, a nemzeti oldal újjászervezésén fog dolgozni
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Drónmaradványokat találtak Tulcea megyében is

A védelmi minisztériumot szombaton arról értesítették, hogy drónmaradványokat találtak a Tulcea megyei Văcăreni község melletti farm térségében. Ez már a második drón, amelyet az éjszakai orosz támadást követően Románia területén lezuhant.

Drónmaradványokat találtak Tulcea megyében is
2026. április 25., szombat

Megsemmisítették a robbanásveszélyes drónt, hazatérhettek a kitelepített emberek – videóval

Biztonságban a megsemmisítésükre kijelölt helyszínre szállították a Galac területére lezuhant orosz drónmaradványokat, így a hatóságok engedélyezték a kitelepített lakosok hazatérését – közölte szombaton a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Megsemmisítették a robbanásveszélyes drónt, hazatérhettek a kitelepített emberek – videóval
2026. április 25., szombat

Egyeztetésre hívta az Európa-barát pártok vezetőit az államfő

Nicușor Dan államfő meghívta hétfőre a Cotroceni-palotába az Európa-barát pártok vezetőit, hogy megbeszélést folytassanak a SAFE és a PNRR programról.

Egyeztetésre hívta az Európa-barát pártok vezetőit az államfő
Hirdetés