Kerékpáros ügyességi verseny gyermekeknek

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Többéves hagyománya van már a gyermekek számára megrendezett ügyességi kerékpáros versenynek, melyet a Polgár-társ Alapítvány Európai Mobilitási Hét című rendezvényének keretében szerveztek meg szombaton a csíkszeredai Szabadság téren.

Barabás Hajnal

2013. szeptember 21., 14:082013. szeptember 21., 14:08

2013. szeptember 21., 21:472013. szeptember 21., 21:47

Mint a korábbi években is megszokhatták, a téren kialakított akadálypályán kellett kerékpárral végigmenniük a 14 év alatti gyermekeknek. Derbanciuc Patrikot a célegyenesben kérdeztük: „Jó volt a pálya, nem volt nehéz. Nagyon szeretek biciklizni” – válaszolta a kerékpáros kisfiú. Édesapja Derbanciuc Richard elmondta, minden évben részt vesz mindkét gyermekével a versenyen. „Az élmény a fontos, nem muszáj díjat nyerni, az a lényeg, hogy jól teljen” – érvelt. Szerinte fontos, hogy a gyermekek már kiskorukban megtanulják, fontos a mozgás és a friss levegő.  

A hatéves Nagy Boglárka is szeret biciklizni és versenyezni is – adta tudomásunkra a kislány. „Jó ez a rendezvény, mert a gyermekek még jobban megtanulnak biciklizni, amit tudtak eddig, elsajátítják még jobban, megtanulnak kanyarokat venni, megtanulnak megállni, akadályokon átmenni, hiszen a városban is gyakran szembesülnek akadályokkal, például mikor egy feljárón kell átmenni” – összegzett érdeklődésünkre Boglárka édesapja, Nagy Lóránt.

Népszerűnek bizonyult idén is az ügyességi verseny, tíz kategóriában, több mint negyven gyermek mérte össze bicikliző tudását. „Több éve, hogy megszervezzük a kerékpáros ügyességi versenyt, már hagyományossá vált” – tájékoztatott Bándi Enikő projektfelelős, hozzátette ezt a programjukat az önkénteseik segítségével valósították meg, partnerségben Gáll Annamáriával és csapatával. Az volt a cél, hogy már kisgyermekkorban népszerűsítsék a kerékpározást.

Az Európai Mobilitási Hetet is azzal a céllal szervezték meg, „hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a motorizált közlekedésnek mennyire káros hatása van, mennyire légszennyező, ezért szeretnék ösztönözni, motiválni a polgárokat, hogy amikor lehetséges, válasszák a kerékpárt, vagy akár gyalog közlekedjenek az autó helyett” – fogalmazott Bándi.  

A kerékpáros ügyességi verseny díjosztással ért véget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés