Keddig lehet kitölteni a beiratkozási lapokat a felvételihez

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Elkezdődik péntektől a középiskolák kilencedik osztályaiba készülő diákok felvételi beiratkozási lapjainak kitöltése.

Molnár Rajmond

2016. július 07., 19:002016. július 07., 19:00

A nyolcadik osztályt végzett, középiskolákban továbbtanulni kívánó diákok és szüleik július 12-éig tölthetik ki az iskolákban a beiratkozási lapokat, amelyekbe a személyes adatok mellett a továbbtanulási opcióikat, a választott osztályok kódjait is be kell írni.

Bogos Mária illetékes tanfelügyelő azt tanácsolja a szülőknek, diákoknak, hogy az osztályfőnökök ellenőrzése alatt, figyelmesen töltsék ki a beiratkozási lapokat. Mint mondta, fontos, hogy minél több beiratkozási opciót (azaz iskolai osztályt) jelöljenek meg a diákok és szüleik.

Szintén július 12-ig kell kitöltsék és leadják beiratkozási lapjaikat azok a diákok, akik más megyében folytatnák középiskolai tanulmányaikat. Számukra minden megyében kialakítottak egy-egy beiratkozási központot, Hargita megyében ez Csíkszeredában, a tanfelügyelőségen található.

A középiskolai helyekre a diákokat az országos felmérés és az öt-nyolc osztály átlaga alapján kiszámolt felvételi médiájuk, illetve a megjelölt továbbtanulási opciók alapján számítógépes program osztja el július 20-án. Az elosztás eredményeit július 21-én kifüggesztik az általános és középiskolákban, július 21. és 29. között pedig a diákoknak be kell iratkozniuk abba a középiskolába, ahová bejutottak. Ezt követően egy újabb felvételi szakasz kezdődik azok számára, akik nem jutottak helyhez. Bővebb információ a tanfelügyelőség honlapján található.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés